Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)

A kollektív együttérzés jele volt az is, hogy a falvak kivándorlói többnyire összetartva, ugyanabban a városban és gyárban kerestek munkát. Információikat, tapasztalataikat, örömeiket és szomorúságukat megosztották. Az is nyilvánvaló, hogy a csaláldi háttér nélkül a többség nem vállalkozhatott volna a többéves távollétre. A szülők gazdasági biztonsága és támogatása reményt és lehetőséget adott sokaknak, hogy a társadalmi deklasszálódást elkerüljék. Hitet és reménységet kaptak ahhoz a küldetéshez, amit vállaltak. Elszegényedve a társadalom peremére nem akartak kerülni, a kivándorlásban a megkapaszkodás és a felemelkedés utolsó lehetőségét látták, és sokan éltek is vele. Az 1. sz. táblázatban feltüntetettek 74,50%-ánál a vagyon koronaértékét is megismerhetjük, amely 526 személyt érint. A többinél csak azt olvashatjuk, hogy házzal, kisebb földdel és némi ingósággal rendelkeznek, feltételezhetően ők voltak a legszegényebbek. Az 526 fő pénzügyi viszonyainak táblázatos kimutatását is elkészítettük, amely az alábbiak szerint oszlott meg.

49 A vagyon értéke A kivándorlók ilk a jótállók száma 500 koronáig 11 fő 501-1000 koronáig 38 fő 1001-5000 koronáig 273 fő 5001-10 000 koronáig 151 fő 10 001-20 000 koronáig 42 fő 20001-30 000 koronáig 11 fő Összesen: 526 fő Láthatóan az alsó és a felső kategóriában voltak a legkevesebben. A többség a 1001-10 000 forintos kategóriába tartozott, akik között módosabb emberek is voltak. A kivándorlók, amikor hazatértek, törlesztették adóságaikat, a szerencsésebbek pedig házat építettek és néhány hold földet is vásároltak. Ezzel egyúttal csapdába is kerültek, mivel a pénzük elfogyott, újabb hitelt kellett felvenniök. Közülük kerültek ki azok az ingázók, akik az óceánjárók megszokott utasaivá váltak, és végül megunva ezt az életmódot, birtokaikat eladták és családjukkal egyetemben távozván új hazát választottak.