Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
tüzet gyújtván s azt állandóan táplálva - az elővigyázati rendszabályok figyelembe vételével a sík mezőn, a falun kívül, a helységtől messze összegyűlvén, az alábbi pontok szerint a következő vizsgálatot foganatosítottuk: Ha váljon: 1. Azon időtől kezdve a mióta a megye chirurgusa a helyszínén megjelenve vizsgálatot tett - elhalt-e valaki, ki az, és milyen betegségben volt, milyen kórjeleket mutatott? 2. A vizsgálat idején bizonyos jelekkel talált személy milyen kórjeleket mutatott, élnek-e jelenleg, vagy milyen körülmények között haltak el? 3. Jelenben vannak-e betegek, hányán és milyen betegségben, milyen jelek észlelhetők rajtuk? 4. Visszamenve az őszig, vagy előbbre is ha lehet, emlékeznek-e vissza, hogy ezideig hány személy, részletezve: milyenek és milyen betegségben, rövidebb vagy hosszabb ideig nyavalyáskodva haltak meg?...” A meghallgatottak — kik között a megye chirurgusa nem volt jelen ez alkalommal sem — eskü alatt vallották: „ad 1. A vármegye kirurgusa által tett vizsgálat ideje óta csak egy embert temettek el, Pál apostol fordulása ünnepén” (jan. 25.) „Soár István nevűt, kit az orvos megvizsgált. A vizsgálat után még 9 napig rosszindulatú lázban feküdt, abban is halt el. ad 2. Nemzetes Somssich Antal úrnak, a vármegye alispánjának utasítására Stephaits Márton alszolgabíró és Zili János esküdt urak ezen év január 20-án Iharosberényben foganatosított vizsgálat alkalmával, nem volt több beteg, mint nevezettnek a leánya, ki apja hosszú ápolása alatt csömör által alterálódott és egy fiú, aki hideg lázban szenvedett... Említettek azonban a betegségükből kigyógyultak, jelen vizsgálat idején már egészségesek. ad 4. „Boldogasszony fogantatása ünnepe óta 17 embert temettek el, kik részben hosszú betegség után haltak meg, mások az aggkórtól pusztultak el. A többiek csecsemők, 2 valamivel idősebb fiú torokdaganatban (tumor glottis) halt meg.” A továbbiakban név szerint említik a meghaltakat az utolsó halott Soár Istvánig. Különösképpen ebben a felsorolásban nem szerepel az uradalmi kocsis felesége és 2 leánya, annak ellenére, hogy a meghallgatottak között ott volt az uradalmi gazdatiszt is, Tsar Zsigmond. A sebész által említett 16 éves fiúról azt állították, hogy meggyógyult s egészségesen őrzi Balaton Márton sertéseit, ami azonban a mai ismereteink szerint valószínűtlen. Végül így zárják le a jegyzőkönyvet: „Egyébként jelenleg senkinek még a feje sem fáj, annál kevésbé, hogy pestis tört volna ki. Ezeknek nagyobb hitelére és erejére kiadtuk jelen bizonyító levelünket. Hivatali kötelezettségünk és tisztünk szerint a vármegyének jelentést teszünk. Kelt Marcaliban 1739. február 3-án. Joannes Wlassich a nemes vármegye táblabírája, Joannes Tallián a vármegye főbírója, Fracuscus Szakmáry vm-i esküdt.”30 A 4. bizottsági tag Pemeszi Ádám, nem tudni mi okból, nem írta alá a jegyzőkönyvet, melynek hiányosságai között elsősorban azt lehet említeni, hogy ez alkalommal sem tartottak igényt a vármegye sebészének a jelenlétére. A gonddal és a törvénykezési előírásoknak megfelelő, pecsétekkel ellátott jegyzőkönyvet két példányban készítették el, annak szövegét bevezették a vármegye jegyzőkönyvébe is. A megyegyűlés iratai között egy másolat is megmaradt az eredeti jegyzőkönyvről, noha két pecsét is van rajta Wlassiché és Talliáné, az írás alapján az aláírások is egy kéztől eredőnek látszanak. 92
