Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Nagy Domokos Imre: A Kis-Balaton 1945 és 1952 között
„...a kivételesencsapadékdús 1951- évi november havának második felére eső helyszíni bejárások alkalmával a... természetvédelmi területet a normál átlagosnál vizesebb és nedvesebb állapotban találtam.”133 Egyébként a fontosabb fészkelők közül nőtt a kormorán, a nagykócsag és batlapárok száma (40, 25 ill. 51 ),134 viszont csökkent a kiskócsagé és a kanalasgémé (20 ill. 50).135 A gólyák újra birtokba vették az előző évben a kerecsenpár által bitorolt fészket.136 Az előkelő vándorok közül Keve András az év vége felé kétszer is látott nagy békászósast, és még nyáron egy halászsast.137 Az őrszemélyzet tagjai közül kivált Gersics Ferenc, így 1952-re Steffel Gábor, Bődijenő (és talán Futó Márton) maradtak szolgálatban.138 1952. február 15-én kelt az az aláíratlan feljegyzés, amely szerint az OTvT az egész 13 000 holdas keszthelyi vadászati rezervátumot (a rezervátumjelleg megszüntetése miatt) szükségesnek látja természetvédelmi felügyelet alá vonni.139 És ha ez nem is valósult meg, 1952. június 25-én megtörtént a védett terület hivatalos átadás-átvétele, amely eljárás során az OTvT-t Kenyeres Lajos, az MMI-t dr. Keve András képviselte. Az előzetesen kijelölt határokat egy helyszíni szemle alapján módosították, inkább a természetvédelem javára, mint kárára.140 Ezzel befejeződött a Kis-Balaton történetének egyik korszaka, és elkezdődött egy újabb. Sőt, még mielőtt befejeződött volna a régi, máris elkezdődött az új. Ugyanis a „Kis-Balaton kezelésével és fenntartásával kapcsolatosan több fontos kérdés merült fel, amit csak a helyszínen való vizsgálatok és hosszabb ideig tartó megfigyelések után lehetett eldönteni. Ezenkívül igen kívánatos volt, hogy a védett terület fészkelő madarairól, megtelepedési helyeikről, elterjedésükről áttekinthető képet kapjunk. Korszerű fényképanyaggal sem rendelkeztünk, pedig ez utóbbinak mind gyakrabban éreztük hiányát, mikor a Kis-Balaton iránti, mindjobban feléledő érdeklődés kielégítésére hazai és külföldre szánt kiadványokhoz képekre lett volna szükség. Ezeknek a kérdéseknek megoldása végett indultunk el hárman 1952 áprilisában a Kis-Balaton lápos nádsűrűivel körülvett Diás-szigetre.” „Mint említettem, hárman megyünk. Egyik társam a Madártani Intézet kutatója, aki a Madártani Intézet részére ornitológiái megfigyeléseket végez. A másik a Természetvédelmi Tanács fényképésze, ő főleg táj- és rovarfelvételeket készít a Tanács fényképgyűjteménye számára. Korábbi kellemes tapasztalataink alapján őt neveztük ki tábori szakácsnak is. Én magam az igazgatási és kezelési kérdéseken kívül madármegfigyeléssel és fényképezéssel kívánok foglalkozni.”111 Az expedíció tagjai pedig a következők voltak: ifj. dr. Tildy Zoltán, dr. Vertse Albert, Pietsch René és - Fekete István (igaz, ő csak később csatlakozott hozzájuk). Tildy részvétele egyértelmű, mint ahogy a társszerző Vertséé is. De megmaradt a levéltári anyagban megbízólevele is, melyben felkérik a „zoológiái gyűjtésben való közreműködésre” is.142 Pietsch René 1950-től a hetvenes évek közepén történt nyugdíjazásáig az OTvT majd az OTvH fotósa volt. Sőt, amíg erővel bírta, utána is bejárt pacemakerrel a mellkasában, hogy utódjának átadhassa tapasztalatait. A fotólabor a hetvenes évek közepén, az éppen OKTH-vá való átszervezés fejgörcsokozó időszakában a nyugalom szigete volt. Hányszor menekültünk oda, ha a „nagyházban” az őrület környékezett! Itt kötöttem vele haláláig tartó barátságot, és ígérte meg tizenöt évvel ezelőtt, 349
