Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kaposi Zoltán: Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében
országos jellegű adatokkal való összehasonlítástól most el kell tekinteni, a kérdés eldöntése sok, aprólékos munkát kíván, megbízható eredmény még nem született). T. Mérey Klára kiszámolta Somogy megyére, hogy legelőből 10,6 hold, erdőből pedig 3,21 hold jutott egy telekre.123 Vagyis azt látjuk, hogy az uradalmi átlag - tehát a 14,5 hold - ezt valamivel felülmúlja, de a különbség elenyésző. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy uradalmunkban szokatlanul gyorsan lefutottak ezek a tárgyalások. Für Lajos külön is kiemelte áttekintő tanulmányában, hogy 1857-ig a helységeknek csak 16,796-ában történtek meg az elkülönözések, ezzel szemben a vrászlói uradalomban 1858-ra már teljes egészében befejeződtek.126 Az esetek többségében maga az uradalom szorgalmazta a tárgyalások elkezdését, s a tulajdonosok igyekeztek — ahol csak mód nyílt rá - tagosítással összevonni az elkülönözést. Ugyanakkor az uradalom emberségesen tárgyalt a parasztsággal, próbálták a kölcsönös érdekeket figyelembe venni (ezt láthattuk a miháldi példánál). Mindazonáltal a földesúr nyilvánvalóan jól járt a jogi allodizáció befejezésével, hiszen ezzel létrejöhetett számára a racionális gazdálkodás tere, az egybefüggő földbirtok. Ha összefoglaljuk az úrbéresek földbirtokairól eddig mondottakat, akkor legfontosabb sajátosságként azt emelhetjük ki, hogy az átlagos méretű telki állomány mellett az allodiális földek birtoklása és használata rendkívül nagy mértékű. Természetesen ez az állótőkének minősíthető földbirtok önmagában nem határozhatja meg az úrbéresek anyagi-vagyoni helyzetét, csak akkor, ha azt művelik, vagyis gazdálkodnak rajta. Ugyanakkor ki kell emelnünk, hogy a vrászlói uradalom társadalmának földhasználatát a sokszínűség jellemezte. Ezt a sokszínűséget alapvetően három tényező határozza meg. 1. A gazdaságföldrajzi szituáció. Az elmocsarasodott területen a földhasználat szabadsága, a többféle jogi kategóriának megfelelő földtípus előfordulása a jellemző. Ez természetesen azt jelentette, hogy eleinte az elvileg közösen használt földek voltak az uralkodóak, emlékezzünk csak az 1767-es és a későbbi rendkívül alacsony telki földekre. 2. Nagyon fontos volt a népességnövekedés eredményeképpen bekövetkező földbirtoklás-változás. A 18. század vége felé a népesség növekedése megnövelte a telki földek arányát, vagyis a szabályozatlan földbirtoklástól a szabályozott földhasználat felé vezető folyamatot fedezhetjük fel. A népességnövekedés főleg az 1780- 90-es évek felé volt dinamikus, így nem véletlen az 1796-os birtokreguláció. A második növekedési korszak az 1830-as években ment végbe, ekkor telki földet már nem, vagy alig lehetett szerezni, viszont folyamatosan szaporodtak az allodiális parasztbirtokok, illetve az irtások és a szőlőföldek, ami a nyilvánvaló népességnövekmény megélhetési bázisát adhatta. Ez a tendencia 1848-ig folytatódott, amikor is új jogi szabályok közé helyeződött a paraszti földbirtoklás. 3. S végül, de nem utolsósorban fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy az uradalom majorságának működése is komoly befolyással volt a paraszti földbirtoklásra. A majorsági üzem terjeszkedése szorosan korrelált az árutermeléssel, tehát főleg azokban az években volt jellemző, amikor a piaci kereslet kihasználhatósága reális lehetőségként merült fel. A majorság terjeszkedése egyidejűleg korlátok közé szorította a tradicionális jobbágyi birtoklást. Az első ilyen konjunktúra a 18. század vége felé jelentkezik; a második kétségkívül az 1820-as években működő zárgondnoki gazdálkodás, utóbbinak eredménye az úrbéres gazdálkodás területének 1830-as regulációja. Az 1840-es évek lendületes majorsági terjeszkedése már adott 202
