Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
Pamutvászonhoz vag)' tisztán pamutfonalat használtak fel, vagy vegyesen alkalmazták kender vagy len szálával a szövésnél. Kislányok számára szinte iskolás koruk kezdetétől kezdték szőni a későbbi hozományukat képező lepedőket, abroszokat, vékaruhákat, törölközőket, s a ruházathoz (a leendő menyasszonyé és vőlegényé) szükséges vásznakat. Hoss József leírta, hogy a varjaskéri Varga Györgynek és feleségének az 1945. évi menekülés idején 250-250 m házivászna volt.’ A négy község szövéskultúráját két lényeges vonás különíti el a környezetétől. Az egyik az, hogy a kender mellett a len termelésével és feldolgozásával is foglalkoztak, míg a környezetükben lévő falvak asszonyai csak kendermunkával. Belső-Somogy déli felében az ún. Rinya menti falvak a Somogyszob-Csurgó-Da- rány-Kálmáncsa-Kutas6 községekkel határolt területen szintén lenvásznat is készítettek. Különösképpen Csököly jeleskedett lentermeléssel és -eladással.7 A buzsáki hímzőasszonyok az 1920-30-as években lenfonalszükségletük pótlására a sárdi vásárra mentek, ahol csökölyi asszonyoktól beszerezhették a megfelelő mennyiséget.8 A Dráva mellett élő két horvát eredetű táji csoportnál (Lakócsa és Babócsa környéki népesség) szintén megtalálhatók a lenvászon viselő-, ágyi és egyéb ruhák.9 Másik fontos vonás Tótszentpálon s a vele rokon négy helységben, hogy a szövést magát is asszonyok végezték szinte az 1960-as évekig, jóllehet környezetükben mindenütt takácsok szőtték a vásznat. Hogy mindig is lehetett paraszti szövés, az valószínű, de hogy mikor állhatták rá a díszesebb darabok előállítására is, az még kiderítetlen. Tótszentpálon és Buzsákon is élt takács az 1900-as évek első évtizedeiben,10 de ezek - az emlékezettel elérhető időben - nem a saját falujukbelieknek, hanem a környék magyar asszonyainak dolgoztak. Sőt a buzsáki asszonyok is szőttek vidékre is. Somogyszentpál melletti Kéthelyen már a török kiűzése után 1749-ben takácscéh alakult, s a takácsok működése a mai napig folyamatos e helységben. Paraszti szövés meglétére máshonnan is vannak a megye területén példák:11 a zselici, Rinya menti, Sziget vidéki, Dráva menti községekben és Kaposvár környékén is. Más kisebb jelentőségű, de mindenképpen e négy községre vonatkozó sajátosság a rokka fájának különleges formája és neve (h. preslica). Ez a korábban kézi fonásnál szükséges eszköz, később a rokka kóc vagy száltartó fája lett. A tilónak ülőkével ellátott formája is - legalábbis ez ideig - Somogyból máshonnan nem ismert. A szőttes díszek színeiben szintén megnyilvánul némi különös egyéni íz. A magyar lakosságnál mind a takácsok, mind a parasztasszonyok szőtte darabokon a díszítés a XIX. század végén általában vörös vagy meggyszínű volt, előfordult a bordó (pl. Csurgó környéke),12 és kék paszitos ruhákon, karácsonyi abroszon, díszkendőn stb. Halottas szőttesegyütteseken (ágyi ruha: lepedő, szemfödél, mindkét végén díszes vánkos; tükörtakaró, abrosz, dísztörölköző) a halott korától függően különféle színek szerepeltek: fiatalokén vörös, vörös-kék, bordó, bordó-kék, bordó-fekete, idősebbekén csak kék, sárga vagy fehér alapon fehér.13 A kettőnél több színűek, illetve a rózsaszín, zöld, lila stb. színűek is csak az 1920-30-as évektől fordultak elő fiatalokén. Táskán, Tótszentpálon, Varjaskéren, Buzsákon szintén leggyakoribb szín volt szőtteseken a sötétvörös, esetleg a bordó is, a vörös-kék párosítás sem volt ritka. Idősek halotti garnitúráján a fehér alapon fehér (fehér gyász) szövés vagy hímzés itt is általános volt. De itt már a múlt század végén is kedvelték a többszínű „fölszedéses” szőttesmintákat. Sőt a környéken és a megyében általános pamuthímekkel szemben 210
