Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Buzinkay Géza: Mit olvastak egy bécsi kávéházban 1913-ban?

független, liberális és párthoz nem kötődően ellenzéki szellemű újságok, a mérsékelten konzervatív, megbízható, középosztályi ízlés- és nézetvilágot képviselő lapok, revük alkották a magyar sajtótermékek csoportját. E kategóriákban sajtótörténeti értékelés szerint is a legszínvonalasabb és legbefolyásosabb lapok ezek voltak. Feltűnően hiányzanak a listáról a kulturálisan az alsó és felső szintet alkotó lapok, az igazi bulvárlapok teljes egészükben (igaz, ezeket a kortársak kolportázslapoknak nevezve, jelezték, hogy csakis utcán árusították), illetve a magas irodalmias, filozófiai, társadalomtudományi periodikák, mint a Nyugat, A Hét vagy a Huszadik Század. Nincsenek az újságjegyzékben kifejezetten pártlapok sem, legyenek azok néppártiak, szociáldemokraták vagy keresztényszocialisták. Sejthetően a Mag)>arország is csak félreértés révén került a Café Centralba, mert összetévesztették a függetlent a Függetlenségi párttal. De hiányzott a radikális polgári sajtó, sőt a nemzetiségi sajtó is. Ez utóbbinak következménye lett az a különleges helyzet, hogy nemcsak a Monarchia, hanem egész Európa egyetlen olyan, irodalmi nyelvvel és sajtóval rendelkező népe, melynek nem került be lapja a Café Centralba, a szlovák volt, noha például bolgár vagy norvég lapot egyaránt lehetett ott olvasni.

Tehát kik, milyen olvasói, kávéházi vendégkör lebeghetett a Café Central tulajdonosának szeme előtt, amikor ezeket a magyar nyelvű lapokat megrendelte? Nyilván egy-egy magyarul értő Lajtán túli politikus is, de főként a rendszeresen Bécsben tartózkodó magyar politikusok, a delegátustagok némelyike, az üzletemberek, ott élő magyar származású polgárok és értelmiségiek.

Az üzletemberek, kereskedők, vállalkozók amúgy is fontos helyet foglalhattak el a vendégkörben. Erre mutat, hogy az újságjegyzék utolsó oldalát azoknak a kézikönyveknek és címjegyzékeknek a felsorolása teszi ki, amelyek a vendégek rendelkezésére álltak. Márpedig e művek többsége két csoportba sorolható: vagy katonai sematizmusok voltak, illetve a gothai almanach kötetei, tehát olyan művek, amelyekből rövid úton meg lehetett állapítani egy friss ismerős, üzletfél vagy kiszemelt házastárs társadalmi rangját - vagy pedig kereskedelmi és gazdasági almanachok és lakásmutatók. Ez utóbbiak figyelemre méltóan megmutatják a birodalmi székváros nem csak nevében centrális kávéházában megforduló üzletemberek és politikusok mozgási körét, hiszen Bécs mellett Budapest, Prága, Berlin, London és Párizs lakásjegyzékei megtalálhatók voltak, ellenben Zágrábé, Krakkóé, Lembergé vagy Varsóé, Szentpéterváré vagy Moszkváé mellett teljes egészében hiányzott a balkáni fővárosoké, a mediterrán térség olyan nagyvárosaié, mint Madrid, sőt Róma, vagy a skandináv térségé is. Tehát közép-európai volt ez az érdeklődési és mozgási irány, mely csak Nyugat- és Északnyugat-Európához kapcsolódott. De Magyarország - mondjunk inkább helyesebben Budapestet - szeparált kultúrája, évtizedek óta tartó leválási, függetlenedési törekvései ellenére is, még a Monarchiát felrobbantó első világháború előestéjén is természetes módon beletartozott a közép-európai mozgástérbe.

Üzletembereknek, adott esetben a kávéház-tulajdonosoknak hinnünk lehet: ha a magyar lapokat nem kisebb számban tartotta, mint a cseh vagy lengyel, a francia vagy angol újságokat, akkor az neki üzletileg volt szükséges, tág értelemben kifizetődő, és nem politikai vagy érzelmi gesztus, kiegyensúlyozó törekvés. Úgy látszik, „a politikai szükségleteket messze meghaladó, mindennapi üzleti és kulturális szinten is elevenebben élt még 1913-ban is a Monarchia Bécsből nézve, mint Budapestről tekintve”8, ahol francia, angol vagy német lapokat olvastak a kávéházakban, de bécsiekről nem tudunk.

329