Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Király István: gr. Széchenyi Imre elméleti és gyakorlati munkássága
Somogy 1885. április 14-i számából, ahol a kezdeményezés forrása nyilvánvalóvá válik, hogy Somogyból, mégpedig abból a gazdasági egyesületből indult el, ahol gr. Széchényi Imre oly fontos szerepet játszott a 80-as évtizedben. A Tormay Béla által írt akta Széchényi Imre feliratára támaszkodik, mert a használt kifejezések jellegzetesen szécényiimrés kifejezések. Az sem szúrta ki Molnár László szemét, hogy a miniszteri leiratot miért kapta meg gr. Széchényi Imre is. Miután Molnár László amatőr történész és nem ismeri a forráskritikát, másrészt azt sem, hogy a miniszterek nem kezdeményeztek iskolaalapítást, gátlástalanul leírta: „... gr. Széchényi Pál földművelés, ipar és kereskedelmi miniszter, akinek nevéhez fűződik Somogyszentimre alapítása.” I. m. 230. 1. Az is természetes ezután, hogy az ilyen botorkáló történetírás alapja lehetett annak a kulturális botránynak, hogy a pártállam utolsó mohikánjai a 39 éves kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolát a Szentimrei Földműves Iskola alapításának 100. évfordulóján szintén 100 évessé öregbítették és ehhez a tanári kar asszisztált, élükön a történelemtanár igazgatónővel. 19 Itt csupán annyit említek meg, hogy a Somogy Megyei Gazdasági Egyesület iratait ugyan elégette az 1919-ben feldühített agrárproletariátus, mégis a szomszédos Baranya Megye Gazdasági Egyesületének irataiból jól kiviláglik az a szinte regionális szerepkör, amit Dél-Dunántúlon betöltötték. A somogyi hírlapirodalom és a levéltár azon iratai, amelyek valamiképpen kapcsolódtak a közigazgatáshoz, a kulturális élethez, mind azt mutatják, hogy Somogy mezőgazdaságának modernizálásában a Szentimrei Földműves Iskola jelentős tényező volt. 20 Somogy, 1891. január 13. Hirsch Alfréd: Somogy vármegye gazdasági monográfiája. Bp. 1903. 25.1. Somogy Megyei Levéltár. Közgazdasági előadó iratai. 1894. 13. sz. irat. 21 Somogy vármegye almanachja. 1908. Kaposvár 1908.161-169.1. 22 A történelem a legritkább esetekben igazolja a harcoló feleket. Rendszerint az egyik csoport törekvése sem valósul meg maradéktalanul. 23 Képviselőházi Napló. 1910-1918. I. kötet. Bp. 1910. Nagyatádi Szabó Istvánnak a királyi leiratra adott válasza. 298