Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

Szántó László: Látlelet a sztálinista agrárpolitikáról a somogyi összegzés kaposvári vitáján

követhető nyomon az esemény manipulativ interpretálása és politikai célokra való felhasználása. Itt még röviden csak arról szerezhetünk tudomást, hogy „a Budapestről lekerült ideológiai nézetek bizonytalanságot keltettek...”, s hangsúlyozzák Márkus István cikkének ez irányú hatását. Az ülés vitája nyomán készített, s a megyei és járási pártbizottságok részére kiküldött Tájékoztató az MSZMP IKB 1957. február 20-i üléséről c. iratban már a következőket olvashatjuk: „A cikk és a vita a termelőszövetkezetek nagyarányú feloszlásának ideológiai és politikai előkészítését biztosította. A vitán nemcsak a tsz-kérdésről volt szó, hanem nagy helyet foglalt el az ország politikai, gazdasági, kulturális... stb. kérdéseinek provokatív megvitatása, s így a vita nemcsak termelőszövetkezetek ellen, de a párt és a népi demokrácia elleni politikai és ideológiai támadást is jelentett.”33 A fentiekből kiderül, hogy a vitaest már általános politikai jelentőséget nyert, s részévé vált a „tudatos ellenforradalmi támadás” kialakuló koncepciójának. Ezt az értékelést új elemekkel bővítették az MSZMP Somogy Megyei Intézőbizottságának 1957. május 10-i ülésén, amelyen megvitatták a tervezett megyei mezőgazdasági tanácskozásra készített előzetes anyagot. Ennek készítői már a bevezetőben leszögezik: „Az októberi ellenforradalmat megelőzően az ellenforradalom külső és hazai képviselői összefogtak és erre a leghűségesebb szövetségesre (ti. a szövetkezeti parasztság - Sz. L.) vetették rá magukat és indítottak nyílt támadást a szövetkezeti mozgalom ellen. Ezt kezdték meg az írószövetségen keresztül szeptember 25-én a Kossuth-klubban, majd ezt követően október 19-én a Somogyi összegezés című vitán. Lényegében véve ez volt a tsz-ek szétbomlasztásának eszmei előkészítése, majd október 23-án s ezt követő napokban, amikor már elérkezettnek látták az időt a népi hatalom megdöntésére, a falu és a párt szétverése mellett elsősorban a szövetkezetek szétverésére törekedtek.”34 A dolog lényegét érintő ferdítések érvrendszerében újabb elemet tartalmazott egy, a pártszerve­zetek helyzetéről szóló jelentés, amelyet bár pontosan nem kelteztek, de a benne foglalt adatok alapján bizonyosan 1957 májusában vagy júniusában készítették. Az „ellenforra­dalom” előkészítésével foglalkozva írták a jelentés összeállítói tárgyunkkal kapcsolatban: „Emlékezetes a Somogyi összegezés című vita, amely Kaposváron történt, amiről már akkor is világosan látszott, hogy az író macskáknak a támadása a párt ellen folyik, és nem a régi hibákat akarják felszámolni, ezen az ülésen nem is a munkások és a parasztok többsége vett részt, hanem a kispolgárok és az ellenforradalom előkészítőinek tömegei foglalták el a többséget.”35 A fenti sorok tartalma és különösen a stílusa önmagáért beszél. A vitaesten történtek meghamisításának eddig ismertetett folyamata nagyobb­részt még a pártapparái k- és a párttagság köreiben zajlott. A legnagyobb nyilvánosság számára az 1957. június 23-án tartott megyei termelőszövetkezeti tanácskozáson fejtették ki részletesebben a fentieket, mely eseményről a helyi pártlap nagy terjedelem­ben tudósított. A tanácskozást Szirmai Jenő, a megyei MSZMP Intézőbizottság elnöke kezdeményezte, hogy rendezzék meg a Somogyi összegezés ellenpontjaként a ter­melőszövetkezeti dolgozók megyei értekezletét. A mögöttes politikai szándék eléggé világos: a propagandafórum alkalmas arra, hogy a megye közvéleménye előtt bizonyít­sák az 1956 októberi vitaest ellenforradalmi jellegét és szerepét. Végül is tsz-elnökök értekezletének megszervezésére került sor, melynek vitaindítóját ugyanaz az állami funkcionárius tartotta, aki annak idején a Somogyi Néplapnak nyilatkozva lényegében egyetértését fejezte ki Márkusék elképzeléseivel. A tsz-ek felbomlásának okait taglalva ezúttal így vélekedett: „Ennek oka az is, hogy az ellenforradalom előkészítői éppen a mi megyénket szemelték ki arra, hogy a szövetkezeti gazdálkodás életképtelenségét

Next

/
Thumbnails
Contents