Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Szántó László: Látlelet a sztálinista agrárpolitikáról a somogyi összegzés kaposvári vitáján
tesz egy sereg olyan kötöttséget és terhet, amelyeket - tudva, nem tudva - azért tartunk fenn, hogy ne legyen paradicsom az egyéni gazda élete. Egyszóval, ha nem tévedek jobban megoldja azt a feladatot, hogy a kollektív nagyüzemi termelést ne az egyéni termelés korlátozása és sorvasztása útján segítsük életre, hanem ellenkezőleg az egyéni gazdaság virágzása, termelőerőinek fejlődése alapján hozzuk létre.”11 II. A „ látlelet” kiteljesedése az októberi i itaesten A magyar agrártársadalom helyzetét kritikusan elemző szociográfiai írás hatalmas visszhangja azt is jelentette, hogy mind a szerzők, mind pedig az érintett Somogy közéleti tényezői körében felvetődött az agrárpolitikai kérdések szakmai-politikai vitájának megrendezése a tanulmány alapján. Az 1956. október 19-én megtartott, s politikai gyűléssé átalakult vitaest tartalmi kérdéseinek és mondanivalójának részletesebb ismertetése előtt figyelemre méltó annak a körülménynek a felvillantása, hogy a baranyai látogatásról hazatérőben lévő Dobi István és Tildy Zoltán mintegy „útközben” vendégei lettek a rendezvénynek. A hallgatóság magatartását és a hozzászólók mondandóját nyilvánvalóan befolyásolta ez a tény, ez utóbbiakat feltehetően arra sarkallta, hogy direktebb politikai összefüggésben fejtsék ki mondandójukat. A gyűlés vitaindítóját Márkus István tartotta, melyben négyük szociográfiai tájékozódásának időszerűségéről, céljáról szólt, s röviden kifejtette tanulmányának lényeges megállapításait és következtetéseit. Arra is magyarázatot keresett, hogy mi indokolja a megdöbbentően nagy érdeklődést: „Úgy is mondhatnám, hogy az igazmondás utáni vágyódás és az igaz dolgok meghallgatása fűtötte át a jelenlévőket.”12 A több mint hétórás vita első hozzászólója a somogytúri tsz-elnök volt, aki bizonyos értelemben megadta a vita alaphangját, mert egyfelől, igen éles szavakkal mondott bírálatot a Rákosi-diktatúra agrárpolitikájáról, másfelől pedig konstruktív javaslatokat fogalmazott meg Márkusék felvetéseihez kapcsolódva.13 Az előző évek politikai kurzusával kapcsolatban így hangzottak legsúlyosabb észrevételei: „Tervszerű számítással tették lehetetlenné a magyar mezőgazdasági és kertészeti szakemberek ezreit. Kiölték a magyar parasztság zöméből a földhöz való ragaszkodást, szeretetet, az alkotó- és termelőkészséget. Évek hosszú során át zaklatták és zsarolták őket, 1947 óta megtöltötték velük az ország valamennyi börtönét, rabgazdaságát. Ezerszámra hurcolták el őket az Andrássy u. 60-ba, meg ahol csak érték, a legkülönfélébb trükkökkel tették lehetetlenné őket. Tönkre tették egyszerű családi életüket és sárba tiporták a magyar parasztság becsületét.” Az első felszólalásnak még egy figyelemre méltó eleme volt, az tudniillik, hogy a mezőgazdasági szakemberek és vezetők, de tulajdonképpen „a” politika nevében is bocsánatot kért „a sokat szenvedett és verejtékezett parasztságtól.” A vitaest domináns mozzanata volt a Magyar Dolgozók Pártja kemény, esetenként terrorisztikus eszközöket is alkalmazó esztelen agrárpolitikája által okozott sérelmek és a súlyos gazdasági-szociális következmények taglalása. A hivatalos és spontán hozzászólók, agrárszakemberek és vezetők, tsz-tagok és egyéni gazdálkodók a tanulmányban kifejtett elvi és gyakorlati követelményekhez kapcsolódva s általában Márkusékkal egyetértőén mondták el javaslataikat. Egy Alsóhetényből érkezett tsz-tag rövidre szabott felszólalásával folytatódott a vita, aki egyszerű szavakkal fejezte ki a beszolgáltatási kötelezettségekről és atszcsk-től megnyomorított parasztság elkedvetlenedését, keserűségét, s egyúttal megszólaltatott egy altkor széleskörűen elterjedt közvélekedést: „A magyar parasztság mindent meg tud termelni és meg is termel, csak az a baj, hogy ennek gyümölcsét más ország élvezi.”14 267
