Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Bognár Tibor: Adalékok a Volksbunddal szembeni ellenállási törekvések történetéhez Somogy megye németlakta falvaiban
látta. Az erőszakos szervezési módszerek, a helyi vezetők sokszor agresszív és fenyegető fellépése semmiképpen nem volt a mozgalommal szembeni szimpátiakeltés eszköze, inkább még azokat is szembefordította a szervezettel, akik addig közömbösen nézték működését. A Volksbund nagyobb arányú elterjedésével szemben akadályt jelentett a megyében, hogy a közigazgatási, egyházi és kulturális élet képviselői csak kevés kivétellel voltak a mozgalom támogatói. Ez a lakosság magatartását erősen determinálta. A szervezet Somogybán alig rendelkezett olyan aktivistákkal, akik a falvakkal állandó kapcsolatot tudtak volna tartani. A közlekedéstől is távol eső, elszigetelt községekben, melyek a megyében szép számmal voltak, így sokszor csak az időszakonkénti gyűléstartás, újságok és propagandaanyagok terjesztése jelentette a mozgalmi életet. Ez azonban az esetek többségében nem volt alkalmas a Volksbund-szellem ébrentartására. A somogyi nemzethüségi vizsgálatok összesítő kimutatása23 Község 1941. évi összlakosság Ebből német anya nyelvű 3 820/1945. ME számú rendelet alapján minősített személyek száma Volksbundvezető (1. §) Volksbund- t ag(2. §) Volksbund- t ámogató (3- §) Kívülálló (4. §) Ellenálló (nemzethű) (6. §) 1 . 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 1. a. Almamellék 1460 651 21 162 12 44 15 b. AlmamellékTerecsenypuszta3 5 2 242. Almáskeresztúr 489 298 4 48 3 18 5 3. Barcs 8224 860 12 162 7 240 5 4. a. Boldogasszonyfa 1009 870 26 143 40 95b. BoldogasszonyfaAntalszállás 14 18 7 17 2 c. BoldogasszonyfaSzentmargittapuszta 22 52 3 125. a. Bonnya 1057 662 18 191 12 106 — b. BonnyaBonnyapuszta 7 42 2 126. Bőszénfa 894 493 14 146 11 1057. Ecseny 1050 893 29 141 18 338. Endrőc 649 136 15 38 13 129. Gadács 495 448 49 181 42 18 1 10. Gálosfa 757 125 1 1 8 7811. Kaposfő 18075 58 3 285 1 12. Kaposhomok 479 218 2 42 4 11713. Kaposkeresztúr 940 5738214. Kercseliget 1333 931 15 313 15 141259