Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
vagy piros pamuttal. A környék magyar lakossága előbb áttért a polgáribb szabású ingre, mint Buzsák és környéke lakosai, és bővebb gatyát viseltek. I860 után a Nagyberek horvát falvaiban is „magyar gatya” lett a divat, s vele a keskeny - egyáltalán a - kötény viselete. Ezt idővel ki is varrták. A XIX. század végén, XX. század elején készített polgáriasabb szabású férfiingek gallérján, kézelőjén, ingmellén lévő fehér szabadrajzú hímzések mintakincse, kompozícióvilága teljeséggel kapcsolódott a Somogybán élő többi táji csoportéhoz. Öltéselemei nagyobbrészt: luk-, lapos-, hurkolt-, szár- és láncvarrás, azsurozás, de emellett különféle szedések, ráncolások. A mintakincs elnevezései szintén a közös dél-dunántúli egységbe illenek: „rozmaringágas, szőlőfejes, kígyós, vízfolyásos, leveles, egyágas, kétágas, hajlott ágas, nyolcágas, rózsalevél” a régiesebb és újabbak a „koszorús, ibolyás, bodzavirágos, labdarózsás, akácleveles”.22 A hímzett részeket többnyire külön varrták ki és azután rögzítették az ingre, de nem minden esetben. Ezen a vidéken a vőlegényingeknek különlegessége, hogy bár fehér hímzésesek, viselőjük igen díszes monogramja s egy-két virágmotívum is piros keresztszemes öltésekkel díszlik az ingmell közepén. Hasonlóval Karádon és Törökkoppány környékén találkozunk.23 Régi sípujjú, e vidékről való ingek vizsgálatára nem volt módom, mert a Rippl-Rónai Múzeum, s a Buzsáki Tájház anyagában ilyen nem szerepel, csak későbbiek, s gyűjtéseim során sem találkoztam ilyennel. A szálszámolásos, mértanias fehér hímzések változatait nem férfi, hanem női ingeken őrizték meg Buzsák és környéke asszonyai. Ezeket a házivászon női ingeket a XIX. század végén már csak inkább hétköznap viselték a fiatalasszonyok, egyszerű munkára, kissé díszítettebbet piacra, látogatóba. Idősebb asszonyok mind az ünnepi, mind a hétköznapi vászoninget 1920-30 között hagyták el, mint felső inget. A házivászon felső ruházat általános megléte idején (1860-70 körül) a női ingek rövidebbek voltak, s a szoknya a derékvonal fölé került valamivel, s a fölső vászonszoknya derékpántja szélesebb, mint az alsóé. Hasonló volt Dél-Somogyban a női vászonruházat, s a derékvonal alakulása. Mivel az új anyagok, s vele az újabb szabás először mindig az ünnepi viseletben jelent meg, a díszesebb ünnepi ingek dereka előbb hosszabbodott meg. A szoknya ezzel szemben kissé megrövidült. A vászonegyütteshez keskeny, egy vászonszélből való kötény járult. Ez majdnem egészen a szoknya aljáig ért le.24 A századfordulótól a gyári anyagokból már szélesebb kötények készültek. Változás a bőség tekintetében másként is történt. Míg fehér lenvászon felsőszoknya (1890 körűiig) járta, két alsó ment alá. Később, legalábbis ünnepen, 5-6 alsószoknya sem volt sok. A fejfedők között is volt vászonból való, a kontyra (hajkontyra) kerülő sapkaféle is vászonból volt, efölé nagy fekete fejkendőből kötött főkötő „konty” került (gyász alkalmával fehér színűt viseltek). A jellegzetes régi buzsáki és környéki mértanias fehér és színes paraszti varrásokat a női vászoningek egy részén lehet találni. 1. A női ingek szabása és a részek összevarrása a XIX. század végén A vizsgált községekben minden felsőtestet fedő ruhadarab horvát neve opletjak volt.25 A XIX. század végén, részben az első világháborúig viselt, házi vászonból való női ingek szabástípusát, s ennek változatait Kerékgyártó Adrienne határozta meg. Eszerint valamennyi abba a típusba tartozik, amelynél mind az ujjakat, mind a derekat a nyakba ráncolták. Ezt Palotay Gertrud „mellévarrott ujjúnak” 213
