Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
FEJEZETEK A SOMOGY MEGYEI NAGYBEREK NÉGY KÖZSÉGÉNEK ANYAGI KULTÚRÁJÁBÓL (Második rész) KNÉZY JUDIT I. A fonás-szövés sajátosságai Buzsákon és környékén Négy községünk asszonyai kisebbrészt kender, nagyobbrészt len feldolgozásával is foglalkoztak, ezzel előállították a ruházatukhoz, lakásukhoz, munkáikhoz szükséges vásznat. E tevékenységük nagyobbrészt csak önellátásukat szolgálta, de adtak is el, vagy cseréltek vásznat. A színes gyári anyagok nagyobb mértékű elterjedése előtt, valamint háborús időkben maguk is festették. A len- és kendertörés jellegzetes eszköze az emelő elvén működő kölyüs kendertörő, zupa, horvátul stupa Külső-Somogyban és az ún. Vízmentén (Kapos mente) is ismert,1 Dél-Somogyban inkább csak a Dráva mentén fordult elő. A dióknak (h. trelica) ülőpaddal ellátott változatai is láthatók Tótszentpálon és Buzsákon.2 A gereben egyféle szögrózsájával a kender és len szála, kóc vagy szösz volt előállítható. Ezek horvát neve: a finomabb konopaž, a durvább debelaž. Az. emlékezettel elérhető időben már a gyári pamuttal (h.pomut, pomučno) is szőttek. Mind a rokka (h. kolorat), mind az áspa (h. vitai) esetében annak magyar és német fajtáját használták.3 A rokkafa (preslica) nem egyszerű, vagy faragással kicifráit bot formájú, hanem keskeny, díszített deszkalap, olyan, mintha több körlapot csúsztattak volna egymáshoz. Neve guzsalyt jelent, azaz a kézi fonás eszközét, ami nem sokkal a XIX. század vége előtt mehetett ki a divatból e falvakban. A szövőszék alkatrészei közül pl. horvátul nevezték a „verőfát” (vagyis billa), vászonfeszítőt (cépa), vetélőt (čunka, čurak), gyalogorsót (vreteno). A szövőszékre mindig az egyenletesebb, erősebb szálú „ment rá” és a gyengébbet „dobták bele”. Kender esetén a virágos kender (h. isbomica konoplina) szála volt a „fölvető”, a magvas kender (h. gemenača konopima) szála a „bevető” fonal. A fölveréses technikát nadkavanu-nak, a föl- szedésest nabinare-nek nevezték.4 A legfontosabb vászonminőségek felhasználása a következőképpen alakult: Debelaž len (h. len, lenano), vagy kenderkócból való durvább vászon. Ebből zsákok, alsólepedők, szalmazsákok, de munkás hétköznapi ún. „bükkfa”, illetve „komiszgatya” is készült, azaz h. „debellás gatya”. A konopaž len vagy kender szála szálával: finomabb szobabeli textíliák és a ruhadarabok kerültek ki ebből a fajta vászonból. Hímzés, szövődísz jobban mutatott az egyenletesebb szálú lenvásznon, így az ünnepi ruhadarabok a pamutvászon nagyobb mértékű felhasználása előtt szála lenből varródtak. Szintén lenvászonból való volt a vetőabrosz is. 209
