Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

Dombi Péter - T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzője a XIX. század közepén. (Második rész)

Zala megyében 607 település közül 19-ben tesznek említést iparról. Vagyis a Dél-Dunántúlon 104 településben jeleztek valamiféle ipart, a számítás szerint tehát a települések 6%-ában volt megemlíthető ipar.

De vizsgáljuk meg név szerint is ezeket a településeket.23 Baranya megyében Abaliget faluban a facipő készítése dívott a német ajkú lakosok között, továbbá mészégetés volt. Kisasszonyfán, amely magyarok által lakott falu volt, abroncsokat és szekereket készítettek az erdővel borított határból szerzett fából. Bagód magyar faluban a fuvarozás jelentette az „ipart”. Bellye oppidumban a kézművességet, Beremend faluban a mészégetést említette a lexikon. Magyarbóly faluban lisztet őrlő malmok voltak. Budafán „a híres kőbányát” emelte ki a geographiai lexikon. Devecser határában 3 vízimalom dolgozott, Egerág faluban pedig szövés-fonás volt a lakosság fő foglalkozása (a birkatartás mellett), továbbá a határban lévő 4 vízimalom jelentette az ipart. Gyüdön vörös- és kékmárványt törtek a közeli hegyekben. Hárságyon, Herenden. Hosszúhetényben vízimalmok voltak a határban, s az utóbbi helyen még a vörösmárvány „ásását” is megemlítették. Kassa faluban, Kéménd határában, Kiskozáron vízimalmok dolgoztak a határban. Katádfán faeszközöket készítettek eladásra. Ugyanezt csinálta Mecske lakossága is. Kővágószőlősön kőbánya és malom volt a határban. Érdekes módon a geographiai szótár Mohács mezővárosban nem tesz említést iparról, csupán a kereskedelmet emeli ki.

Monosokoron faeszközöket gyártottak. Nádasdon kővágók és kőfaragók éltek, akik számára a határban lévő kőbánya adta a nyersanyagot. Ófaluban mészégetés folyt. Pázmándon, ebben a kétszáz lakosú kis faluban feljegyzi a lexikon, hogy eg)' kézműves dolgozott.

Részletesen foglalkozik Pécs iparával, ahol éltkor 790 céhmestert számoltak össze. A geographiai szótár kiemeli közülük a tímárokat, a takácsokat, az asztalosokat és a cipészeket, akik „igen dicsértetnek”. Megemlíti még a városban dolgozó papiros-, rosoglio-ecet- és likőrgyárat, a bőrgyárat, továbbá a Csetnek-Pécsi Részvénytársaság által létesített vasgyárat. Ezeknek az üzemeknek nyilvánvalóan munkásai is voltak, úgy hogy Pécs bányaváros jellege mellett erősen iparosodó város benyomását kelti. A Tettye-patak számos malmot - köztük pokróckallót, fűrész- és olajmalmokat - hajtott. Pellérd faluban, amely Pécstől háromnegyed órányira feküdt, Czindery László birtokán egy' gőzmalomnak szánt épületben szeszgyár működött. Magyarpeterden kétkerekű malom, Rácpetrén pedig nagy vendégfogadó, márvány- és kőbánya, könyvkötészet jelentette a mezőváros iparát. Feltételezhetően több kézműves is lakott ott. Somogy magyar faluban faeszközökkel „kereskedett” a lakosság, amelyet nyilván ott készítettek. Szabolcs faluban „igen jeles kőszenet adó bánya” mellett a határ Bő forrása több malmot működtetett. A Szabolcshoz közel eső úgynevezett Szénbányapusztán ugyancsak kőszénbányászatot jegyeztek fel, és kokszot is égettek. A Siklóshoz közeli Szava falu határában vízimalom volt. Szentlászló német falu lakói többnyire takácsok és favágók voltak, ez a határ püspöki birtok volt, s nem volt ott jobbágyi föld. A Vókányhoz tartozó és gróf Batthyány János által birtokolt Trinitáspusztán márványtörés folyt, amellett vízimalom és sörház is állt ott. Vókányban volt az a komlóskert, amely az utóbbinak nyersanyagot adott. De ennek a falunak a határában is volt vízimalom.

Az üszögi uradalomhoz tartozó Turonyban vendégfogadó állott. Zemenye- pusztán vízimalom működött. Újbányánál csak annyit jegyzett fel a szótár, hogy mivel a lakosok házas zsellérek és földjük nincs, többnyire „mesteremberek”.

Hasonló az ipar képe Somogy megyében is. Ácsán vízimalmok voltak a Koppány vizén, Apátiban „kotyogó patak-malom”, Barcs mezővárosában ugyancsak

162