Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Bősze Sándor: Két osztrák katona emlékei Jellačić 1848. őszi hadjáratáról (Naplórészletek)
előadott himnusz véget nem ért, majd a császárra háromszoros — minden ablakot megrengető éljen harsant fel. Ezután ismét visszaállt a korábbi lárma, sőt még az udvaron táncoltunk is. Sedelmajer, a vértesek ezredese egy egyszerű ember, Stauffer alezredes és gróf Montjoie lovassági százados kiváló személyiségek, akik lovagias férfiaknak látszanak. Nekem nagyon rokonszenves báró Oldershausen főhadnagy, egy fiatal hannoveri.53 Mialatt Lakról idelovagoltunk, találkoztunk gróf Zichy őrnaggyal, aki ismét a nádortól jött. A kíséret egyik lován ült, és velünk együtt lovagolt ide. Ha jól hallottam, a bán és a nádor közötti54 találkozóról volt szó. Szemes, főhadiszállás, szeptember 21. Egy, az örökkévalóságig emlékezetes nap. A bán és a nádor között ma valóban egy találkozásnak kellene létrejönni. Félúton ide pihenőt tartottunk, ekkor a bán körülbelül így szólt hozzánk: „Ma tárgyalni fogok Magyarország nádorával. I la ő nekem nem hoz hírt és garanciát arról, hogy a magyar minisztérium az ausztriaival egyesült, akkor a találkozásunk eredménytelen lesz. Célom, hogy a császár ismét elfoglalja a trónját. Célom, hogy mi mind békében éljünk egymás mellett. A német legyen német, a magyar maradjon magyar, a szláv pedig szláv. Semmi sem téríthet el engem attól az úttól, amelyre léptem. Báni kinevezésem óta 21 leiratot („Handbillette”) kaptam15 őfelségétől, a császártól, de ezeket - sajnos - követni nem állt módomban. Eljárásomat végül őfelsége jóváhagyta. Őfelsége, a császár, azonban küldhet nekem még 21 leiratot, melyekben célomtól el akarna téríteni, nem teljesíteném az azokban foglaltakat. Nekem Őfelségéért kell cselekednem, még akkor is, ha ez legfelsőbb akarata ellenére lenne. Ha tervem kudarcot vall, Ausztria szétesik, akkor, uraim, Önök még élhetnek, ha akarnak, de én - én nem!” Elmondani nem tudom, milyen szerencsésnek éreztem magam, hogy egy ilyen ember közelében lehetek. Déltájban érkeztünk ide. Körülbelül két órakor jelentették, hogy a tavon megpillantottak egy gőzhajót. A bán lóra ült, és csupán főhadsegédje, Denkstein ezredes, továbbá két szárnysegédje, Hompesch és Planner kíséretében a partra ment. Mi, a kíséret többi tagja nézőként kísértük őket oda, és csakhamar minden fegyvernem tisztje, különösen a vértesek, csatlakoztak hozzánk, úgy, hogy végül is körülbelül 50-en gyűltünk össze egy csoportba. Közvetlenül a tó mellett a vörösköpönyegesek,56 továbbá a banderialis huszárok táboroztak. Az egész, a gyönyörű tiszta ég, a széles tó, a szép túlsó part, itt pedig a festői tábor együttesen csodálatos képet nyújtott. A gőzhajó közeledett. Minden távcső a kezekben volt, a hajó már olyan közel jött, hogy rajta zászlót fedeztünk fel, s annak színeit feszülten kémleltük - ekkor egy felháborodott kiáltás töltötte be a levegőt: csak a már lejáratott piros-zöld-fehér1 színek lobogtak szemtelenül egy császári herceg feje felett. A hajó az ágyúk lőtávolságán kívül állt meg. Egy távcsővel szemügyre vettem, a kerék felett nagy betűkkel az állt: Kisfaludy. Éppen egy kis csónak ért a hágcsóhoz, és egy férfi - nekem úgy tűnt, hogy a hajó kapitánya - szállt be. A csónak elindult és felénk evezett. A „Kisfaludy” fedélzetén egész tisztán kivehetően láttam a főherceget két civil ruhás úr társaságában fel-alá járkálni, különben a fedélzeten senki mást nem láttam. 143
