Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Függelék - 1. Somogyi Levéltári Nap '90 (1990. nov. 30.) Összeállította: G. Jáger Márta
Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar paraszt közösségek nem hódoltak be a töröknek. A török apparátus nem rendelkezett olyan normarendszerrel, jogfelfogással, ami az alávetett magyar társadalom igényeinek megfelelt volna. Ez odáig vezetett a XVI. században, hogy a török nem tudta adekvát módon megszervezni a közigazgatást, minden feladatot gyakorlatilag a magyar szervek láttak el. Magyarországon a török uralom egy pillanatra sem konszolidálódott. A hódoltsági területeken nem hatott a török áfium, de annál inkább hatott Erdélyben. Ez szinte természetesnek tűnik, hiszen voltaképpen Erdélyt, mint önálló országot a török előrenyomulás hozta létre. Magyarországnak e leggyengébben fejlett területét a török lerobbantotta az ország testéről, és önállóságra késztette. Az erdélyi fejedelemség egész léte a védekezésre épült, erőteljes centralizálás érvényesült, minden hatalom a fejedelem kezében összpontosult. Erdélyben fejedelemmé kellett válni ahhoz, hogy valaki az akaratát érvényesíthesse. Nem voltak kiépítve az érdekérvényesítésnek azok a civil csatornái, amelyek a nyugati társadalmakban egyre nagyobb tömegeket vontak be a politikai hatalom gyakorlásába. Az erdélyi hatalmi berendezkedésnek despotikus jellege volt, Kelet-Európához leginkább azzal kötődött, hogy a fejedelem legitimitása nem a választásból, hanem a szultáni megerősítésből származott. A világtörténelem során napjainkban fordul először elő, hogy egy birodalom pusztán a belső erózió következtében összedől, eddig a világbirodalmakat mindig fegyverrel verték szét. A török kiűzéséhez a törökkel egy ivású hatalomra volt szükség. Magyarországnak igazi nagy szerencséje, hogy 1526-ban nem egy Lengyelország vagy Csehország nagyságrendű állam a sz.( imszédja, hanem a Habsburg Birodalom. Másként az ország egész területe török uralom alá került volna. A Habsburg Birodalom legnagyobb történelmi teljesítménye éppen az, hogy kiűzte Európa délkeleti csücskéből a törököt, és visszaállította a nyugati régió egységét. De mint minden nagyhatalmi mozgás más nagyhatalmi mozgásokat indít el láncreakció szerűen. A Habsburgok Magyarországon megerősödtek, területekkel gyarapodtak, reális veszélye volt annak, hogy az egész Balkánt egyesítik Konstantinápolyig a saját uralmuk alatt. Ez csatasorba állította velük szemben a nyugati hatalmakat, a franciákat elsősorban. így a Habsburg Birodalom hamarosan kétfrontos háborúba bonyolódott, elvesztette Nyugat-Európát, s ezzel azt a lehetőségét, hogy valaha igazi nagyhatalommá váljon és tömböket hozhasson létre a világháborúk során. Ez egyúttal Magyarország tragédiája is, a Duna medencében máig hiányzik egy egységesítő erő, a monarchiánál jobbat eddig úgy tűnik még nem sikerült kitalálni. Szita László kandidátus, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója a főreferátumhoz kapcsolódva előadásában a török visszafoglaló háborúk regionális problematikáját vizsgálta Somogy, Tolna, Baranya és Vas megyére vonatkozó kutatásai alapján. Az előadó több, mint másfél évtizede folytat kutatásokat e tárgykörben. A témát azért tartja különösen izgalmasnak és fontosnak, mert mind a polgári, mind a marxista történetírás mostohán kezelte e korszakot, ideológiai szempontból sem tudott mit kezdeni vele. A kutató joggal gyanakodhatott arra, hogy itt valami nemzeti méretű történelemhamisítás történt. Feltevését bizonyítandó vizsgálta meg az utóbbi 80 esztendő alatt megjelent mintegy 37 elemi és középiskolai tankönyvet, amelynek alapján megállapítható, hogy a magyar oktatásügy a visszafoglaló háború történetéről 1910-1970-ig szinte semmit nem tanított, dezinformált egész nemzedékeket. Az első, reálisnak tekinthető értékelések csak 1987 után, az országos nagy publikációkat követően jelentek meg az iskolai kiadványokban is. Mindez azonban csupán következménye volt annak, hogy a magyar történetírás e kérdéssel az. 1970-es évekig érdemben nem foglalkozott. Igen tanulságosak az utóbbi 60 év összefoglaló történeti munkái, de különösen az 1950-es évektől megjelent kiadványok. Egy 1959-es kiadásban 2,5 sort, a Molnár Erik szerkesztette két kötetesben 14 sort szenteltek a témáknak, kellő hangsúlyt első ízben tízkötetes Magyarország története c. sorozatban kapott.
