Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Lagzi István: A magyarországi lengyel menekültek élet-és munkaviszonyainak néhány kérdése 1939-1945

még a család vendégszeretetét élveztem, és a városban lévő házban laktam Szekszárdon." Az erdőben, szőlőben, présházban, kertben végzett munka is lehetőséget nyújtott a „lehetséges rejtőzködésre."

236 Stefan Jankowski egy egri présházban mint szőlőmunkás vészelte át a kritikus hónapokat., A szüret előtt [1944] szeptemberben már kint voltam a szőlőben, a pincével egybeépített présházban laktam, vigyáztam a termésre, elvégeztem a kisebb munkákat, főztem magamnak. Naponta egy liter bort kaptam a koszton felül. [...] Mivel én a kivárásra, a túlélésre rendezkedtem be, nem is voltam elégedetlen a sorsommal."

23 A hódmezővásárhelyi tanyavilágban is bujkált néhány lengyel. „1944 nyarán már csak kosztért, szállásért dolgoztam, vártam az oroszokat. [...] Készültem a hazatérésre, igyekeztem kerülni az embereket, semmiképpen sem akartam lebukni. Épségben megértem a felszabadulást, ezt magyar ismerősömnek köszönhetem."

238 A német megszállás és a Szálasi-uralom időszakában a munkavégzés és a táboron kívül lakás jelentette a legnagyobb biztonságot. A menekültek igyekeztek szétszóródni, új lakást és munkahelyet keresni. A lengyelek szándéka szerencsés módon egybeesett a HM. 21. osztály elképzelésével: a munkaerőgondokra hivatkozva a HM. 21. osztálya a munkán lévőknek a táborba való bevonását felfüggesztette.

239 Mindez még időben történt. Az 1944 nyári, őszi betakarítási munkálatokra a gazdák százai újból lengyel munkásokat

2 igényeltek. A sióagárdi gazdák pl. egy 42 fős lengyel munkáscsoportnak ajánlottak munkát.

241 Sürgős állami megrendelések teljesítése miatt

242 Szombathelyre, építkezési munkákra"-43 lengyel szakembereket kértek. A kisiparosok, kiskereskedők, gazdák egymást túllicitálva, lengyel szakemberek alkalmazásának engedélyezését sürgették.

244 A munkára való kikérés az esetek egy részében tudatos volt, a menekültek elhagyhatták a tábort, lényegében kikerültek az ellenőrzés alól, igen sokan ilyen módon menekültek meg a Németországba hurcolástól, a haláltól. Korábban is utaltam arra, hogy a magyarországi lengyel menekültek helyzetét, sorsának alakulását talán Dobi István fogalmazta meg a legtalálóbban (aki személyesen is segítette a hontalanná váltakat): „Iskolákat, gazdasági tanfolyamokat csináltak... aki dolgozni akart, annak munkahelyet szereztek városban vagy falun, aki pedig tovább akart menni az országból, útjára engedték, pénzzel segítették. A németeknek nem tetszett a dolog, de hiába tiltakoztak, Teleki ebben az esetben bátor volt, nyilvánosan is megmondta, hogy népünk testvériséget érez a lengyelek iránt, és mélyen sajnálja sorsukat. Olyan erő volt ebben a magatartásban, s annyira a nép akaratából történt minden, hogy Teleki már régen halott volt, Keresztes Fischernek jóval kevesebb volt a hatalma, a lengyelek gondozásában kialakult gyakorlaton mégsem mer(t) változtatni, és ennek később a Magyarországra került szovjet, francia és angol [belga, holland - L. I.] hadifoglyok [menekültek - L. I.] is hasznát látták.

2

'"

1 Kevés emberséges dolgot lehetett tapasztalni országunkban ezekben a nehéz években, végtelenül jól esett érezni, hogy legutóbb a lengyelekkel tisztességesen bántunk, emiatt nem kellett szégyenkeznünk, nem a világ, de önmagunk előtt sem." Ma már kellőképpen feltárt kérdés: a második világháború alatt a menekültekkel barátságosan és tisztességesen bántunk. Az egykori menekültek szerint európai módon viselkedtünk. A menekülteket - a korabeli nemzetközi közvélemény, majd a népi Lengvelország párt- és állami vezetői részéről is egyértelmű elismerést kiváltó módon, az ezeresztendős barátsághoz méltóan - a legválságosabb hónapokban is segítettük. A háború éveiben voltak vágyak. , erők, melyek bár érdemben nem fordíthattak a magyar külpolitika kormánykerekén, de végső soron