Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Lagzi István: A magyarországi lengyel menekültek élet-és munkaviszonyainak néhány kérdése 1939-1945
havi 120, majd később havi 300 pengő fizetést kapott. 71 Az Erdőbirtokos és Fakitermelő Rt. igazgatósága 1943. április 28-án levélben értesítette Jerzy Knoll mérnököt, keszthelyi menekültet, hogy alkalmazására lehetőség nyílott, fizetése egy 1944. március 8-i feljegyzés szerint 1943 májusától elérte a havi 500 pengőt. 5 Az iszkaszentgyörgyi bauxitbányában dolgozó lengyel bányászcsoport rangidőseként dolgozó Józef Kormán hadnagy bányamérnök havi fizetése 1943 őszén több, mint 700 pengő volt. 6 (Az ilyen, vagy hasonló havi illetmény esetében a rendszeres havi állami segély folyósítását ideiglenesen felfüggesztették. ) A menekültek közül számosan állami szolgálatban, megyei alkalmazottként dolgoztak. Eugeniusz Sciblowski lengyel mérnök pl. az államépítészeti hivatal megbízásából a Szápár községben folyó útépítési munkálatokat vezette. A keszthelyi polgári tábor állományába tartozó Alojzy Kulicz építészmérnök két évig a Kisbalaton Vízrendező Társulat szolgálatában állt, később a nagykanizsai MAORT-nál vállalt igen jól fizetett és erkölcsileg is megbecsült munkát. 8 Alojzy Kulicz, mint üzemi építésvezető 1943. június 7-től dolgozott a MAO RT egyik nagykanizsai üzemében. A mérnök munkavállalása elé nyilván valamilyen akadály gördülhetett, mert a MAORT nagykanizsai üzemeinek vezetője levélben indokolta meg Kulicz mérnök alkalmazásának fontosságát. A nevezett elsőrendű honvédelmi érdekeket szolgáló és rohamosan fejlődésben lévő olajtermelő hadiüzem kiterjedt üzemi építkezéseinek egyik alkalmazottja, aki hadiüzemünknek igen jó szolgálatot tesz, különösen most, mikor a szaktisztviselőink közül többen katonai szolgálatot teljesítenek, és helyüket a szakképzett alkalmazottak nagyfokú hiánya miatt csak részben tudjuk betölteni. 9 (Kulicz mérnök 1944. június 30-ig dolgozott.) A különböző mérnöki feladatok ellátását szívesen bízták lengyel szakemberekre. Leon Michalczyk (tartalékos alhadnagy) földmérnök, egykori menekült visszaemlékezése szerint dél-dunántúli viszonylatban nagy volt a kereslet a műszaki képzettséggel rendelkező lengyel szakemberek iránt. Nagykanizsa térképészeti újrafelmérésében Kende mérnök irányításával Leon Michalczyk mérnök is résztvett. Michalczyk 1939 novemberétől dolgozott Kende irodájában. Amikor a tábort Zalaszentgrótra ill. Zalabérbe helyezték, Michalczyk Gönczi Bertalan mérnök irodájában kapott állást. A helyzet szerencsésen úgy alakult, hogy Gönczi mérnök Zalaszentgrót melletti Csáford faluban térképészeti felmérést végzett. A felmérő csoport egyik vezetőjeként bevontak a munkába. A mérések elvégzésére felvettem néhány tiszttársamat, ily módon lengyel felmérőcsoport létesült. Ennek a ténynek igen nagy jelentősége volt, mivel egész nap friss levegőn voltunk, fizető munkát végeztünk és havi 150 pengőt kerestünkf...] 80 Alfred Proppe mérnök a BudapestGyőr közötti útépítésnél mint beosztott útmérnök dolgozott, munkaviszonya 1944 áprilisáig fennállt. 81 A lengyelek közül többen minisztériumokban, országos főhatóságoknál dolgoztak. Alfred Dabrowski főhadnagy a Magyar Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium német referaturáján(l), a német nyelvű iratok (levelezés) szerkesztését és lektorálását végezte. 82 1943-ban már a hadiüzemnek nyilvánított ipari létesítmények is alkalmazhattak lengyel szakembereket. A Dél-kárpáti Kőolajfinomító Rt. Stanislaw Dyndowicz százados személyében lengyel vegyészmérnököt alkalmazott. Mieczyslaw Rewolinski mérnök a Budapesti Repülőgépgyárban( ! ) dolgozott. 83 Dr. Wladyslaw Sowinski orvos-hadnagy szakmai ismeretei továbbfejlesztése érdekében a budapesti klinikán végzett kutatómunkát. 84 A diplomás menekültek közül többen a budapesti