Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Somssich Pongrác (összeállítása): Részletek gróf Somssich László (1874-1956) emlékirataiból

tevékenységemet. Végül a Gazdatisztek Országos Szövetsége és az OMGE tisztikara üdvözölt. Megható ünnep volt, s csaknem könnyeimmel kellett küzdenem, visszagondoltam arra a hosszú, viszontagságos időre, előre látva, ami ránk és erre az évszázados intézményre még vár. Pár nap múlva elmentem a kormányzóhoz a kitüntetést megköszönni. Ez volt az utolsó hivatalos négyszemközti találkozásom, mikor még alkalmam volt vele az ország helyzetéről teljes nyíltsággal beszélni. Erre a beszélgetésre élénken emlékezett, mikor háború után a bajorországi Weilheimben, ahová a nácik deportálták, meglátogattam. Közben a kül- és belpolitikai helyzet egyre bonyolódott. A sztálingrádi és El Alamein-i vereség után nyilvánvalóvá lett, hogy Hitler győzelmi mámora és világuralmi álmai szétfoszlanak. A németek veresége mind biztosabbnak látszott. Már csak a fanatikusok és a naivak hihettek abban, hogy a német propaganda által bejelentett csodafegyverek megfordítják a hadihelyzetet. Második hadseregünk, melynek a Kárpátok vonalán kellett volna az ország határát védeni, messze hazánk földjétől tragikusan elvérzett, olyan érdekekért, amelyeknek semmi köze nem volt a magyar ügyhöz. Károlyi Gyulával s több barátommal, kik a magyar politikai életben azelőtt aktívan részt vettek, gyakran mérlegeltük a helyzetet. Keserves érzés volt a tragikus eseményeket tehetetlenül nézni, anélkül, hogy azokon valamit is változtathattunk volna. 1944. február 22-én történt a József Nádor Mű- és Közgazdasági Egyetemen a mezőgazdasági tudományok tiszteletbeli díszdoktorává való avatásom. A díszgyűlést Doby Géza, az egyetem rektora nyitotta meg, a karok dékánjai, a tanári kar, a földművelésügyi, kultusz- és közellátási miniszterek, több államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank és az OMGE vezetőségének jelenlétében. Jóleső érzés volt a magyar mező- és közgazdasági téren 40 éven át kifejtett munkám ilyen elismerése ezen tudományos intézmény által. Az események közben futólépésben haladtak. Hitler, aki természetesen értesült a Kállay-kormánynak a szövetségesekkel felvett kapcsolatairól, már több ízben követelte a kormányzótól Kállay menesztését, amit ő ismételten megtagadott. Március 18-ára Hitler magához kérette a kormányzót a Salzburg melletti Klessheimbe. A kormányzó elfogadta a meghívást, remélve, hogy személyes megbeszélés keretében eléri a magyar csapatok visszavonását az ország határaira. A tárgyalás először húzódott, majd légiriadó ürügye alatt megállították a kormányzó különvonatát, először Klessheimben, majd Salzburgban és Linzben. Ezalatt a német csapatok, már előre kidolgozott terv alapján március 19-én bevonultak Magyarországra. Mivel Szombathelyi vezérkarig főnök is a kormányzó kíséretében volt, nem volt aki katonai parancsot adhatott volna ki. Annál is inkább, mert a németek, a magyar náci elemek támogatásával azt a hírt terjesztették, hogy a bevonulás a kormányzó beleegyezésével történt, az ország keleti határainak biztosítására. A kormányzó visszaérkezésekor az ország megszállása már befejezett tény volt. A Vár, a rendőrkapitányság és más stratégiai pontok megszállása után már nem volt mód ellenállásra. A legmegbízhatóbb csapatok, így a lovas hadtest messze keleten, az ország határain kívül voltak. Az SS és a Gestapo megkezdte sötét és kíméletlen működését. Számos felsőházi tagot, képviselőt, németellenes véleményéről ismert politikust és tábornokot letartóztattak. így Keresztes-Fischer belügyminisztert is. Kállay miniszterelnök a török követségen, Bethlen István először a Várban, majd vidéken talált menedéket.