Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Somssich Pongrác (összeállítása): Részletek gróf Somssich László (1874-1956) emlékirataiból

Ezután Kolozsvárra, Nagyváradra, majd Debrecenbe mentem. Megnéztem a Hortobágyot, onnan Miskolcra és Ónodra egy nagynénémhez utaztam. A diósgyőri vasgyár megtekintése után Uporra mentem, Széchenyi Sándor nagybátyámhoz, aki ezt a volt Rákóczi birtokot d'Aspremont-Rákóczijúlia révén örökölte. A közelben volt egy primitív kastély Borsiban, ahol II. Rákóczi Ferenc született. Onnan a Tátrába utaztam, ahol sok kirándulást tettem ezen a csodálatos szép vidéken a Csorba-tó és a tarpataki vízesések környékén. Utam utolsó állomása Kassa városa volt, s ezzel .befejeződött gyönyörű utam. Ki hitte volna akkor, hogy a látott természeti szépségű vidék és a sok kulturális és nemzeti történelmünk emlékeit képező műkincs, épület és város alig negyed század múlva hazánk újonnan meghúzott határain kívül fog esni! Mivel szerettem volna diplomáciai pályára menni, beiratkoztam a pozsonyi jogakadémiára. Itt elvégeztem két évet, és letettem a két alapvizsgát. Ekkor atyámtól egy pár lovat és hozzávaló csinos hajtókocsit kaptam. Nagyatyámtól pedig, ki ez évben (1894-ben) hunyt el. közvetlenül örököltem Kaposvár határában fekvő körülbelül 250 holdas birtokot. Ezáltal 21 éves koromban már tagja lettem a megyei törvényhatósági bizottságnak. 1894. október 1-én bevonultam katonai szolgálatom teljesítésére. Ezredem Sopronban állomásozott, s akkori parancsnoka Ottó főherceg volt. Igen könnyelmű, de egyébként rokonszenves, jókedvű, daliás megjelenésű ember és kitűnő lovas volt. Önkéntes iskolára Szombathelyre kellett mennem. Paracsnokunk szigorúan fogadott. A program délelőtt lovaglás, gyalogrukkolás. délután pedig tanítás volt. Önkéntes társaim között igen megbarátkoztam Badení Lajossal, az akkori osztrák miniszterelnök fiával. Jártunk társaságba is Szombathelyen, s így vasárnaponként többször meghívtak bennünket Bárdosy László, akkori árvaszéki elnök házába teára. Ott láttam akkor többször a kisfiát, a későbbi miniszterelnököt, akinek nevéhez fűződik az Amerikának tett hadüzenet, a kormányzó és az országgyűlés beleegyezése nélkül. Tehetséges, sőt talán önzetlen ember is volt, de hazáját rossztil beállított, szélsőséges ideológiájával végső romlásba vitte. Miután megint visszakerültem ezredemhez szeptemberben nagy lovas hadgyakorlatra indultunk Celldömölk vidékére, melyen a király is részt vett. Egész napi menetelés után egy Sopron megyei községben állapodtunk meg éjjeli szállásra, ahol egy ott lakó nyugalmazott huszártiszt bőséges vacsorára hívott meg bennünket. Ámde hadgyakorlaton voltunk, s arra ébredtünk, hogy az „ellenség" körülvette a falut és „elfogott" bennünket. Márpedig másnap reggel 9 órára Kiscellen kellett volna lennünk a zárófelvonuláson. Ezredparancsnokunk, Ottó főherceg engem küldött, hogy a legrövidebb úton és a lehető leggyorsabban lovagoljak Kiscellre és jelentsem Hegedűs lovashadtest-parancsnoknak, hogy ezredünk „előre nem látott körülmények miatt" némi késedelemmel fog megérkezni. Nekivágtam jó lovammal a világnak, közben egy vadaskertbe keveredtem, ahonnan csak fejszével tudtam magam kivágni. Végül megtaláltam Hegedűs altábornagyot, aki goromba ember hírében állt. Mikor átadtam neki a jelentési, megkérdezte mi áll benne? Elmondtam neki annak tartalmát, mire összegyűrte és a földhöz vágta a cédulát, és azt mondta az egész törzskar előtt: „Der Erzherzog kann mich überhaupt am A... lecken". Erre feladatom elintézése után szépen fellovagoltam egy dombra, ahol a király tartózkodott egész törzskarával, tábornokokkal és a külföldi katonai attasékkal, s vártam míg meg nem láttam ezredem fehér csákóit felvillanni.