Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Bognár Tibor: Törvényesség és törvénytelenség a hazai németek elleni eljárásban a háború előtti és utáni jogalkotás tükrében

az áttelepítendők vagyonának kétszeri felleltározását eredményezte volna. A Belügyminisztérium Népgondozó Osztálya erre figyelmeztette az Alispánt 1946. augusztus 8-ai leiratában: ,A leltározás időpontja a hivatkozott rendelet (70 010/1946. BM.) szerint az áttelepítésre kötelezettek névjegyzékének első közzététele, ezzel szemben Alispán Úr a névjegyzék elkészítésétől függetlenül, mindazoknak a vagyonáról elrendeli a leltár elkészítését, aki köztudomásúlag német anyanyelvűnek, vagy német nemzetiségűnek vallotta magát, illetőleg olyan cselekményt követett el, amelynek következtében a 12 330/1945. ME. sz. rendelet értelmében áttelepítésre kerül. Miután az áttelepítésre kerülő személyek csak a vonatkozó névjegyzék elkészülte után lesznek nyilvánvalóvá, Alispán Úr által elrendelt leltározás sok esetben olyan eseteket is érintett, akik nem esnek a 12 330/1945. ME. sz. rendelet első §-ának hatálya alá és így fölösleges nyugtalanságot okoz."

18 Jól példázza a joggal való visszaélésnek éppen a jogalkotók részéről megnyilvánuló korlátlan lehetőségeit a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. évi 34. tc. 1. §-ának 2. bekezdése az elkobzásokról rendelkezvén: ,A vagyonelkobzást kimondó határozat az elkobzást azokra a vagyontárgyakra is kiterjesztheti, amelyek öröklés, vagy élők között létrejött ingyenes jogügylet címén 1944. évi március 19. napja után az elkövetőktől másra szálltak, úgyszintén azokra a vagyontárgyakra is, amelyekre az elkövető a vagyonelkobzás kijátszása céljából az 1919. évi augusztus hó 1. napja után élők között létrejött, akár viszterhes, akár ingyenes jogügylettel hozzátartozójára, vagy olyan szeméhre ruházott át, aki az átruházásnak a kijátszásra irányuló célját a szerzéskor ismerte." A jogalkotók szerint tehát a „fondorlatos elkövetők" már 1919-től kezdve azon mesterkedtek, hogy az 1945. után bekövetkező vagyonelkobzást kijátsszák, és a nép államát ezáltal megkárosítsák. Elképzelni is nehéz, hogyan tételezhették fel a törvény megalkotói, hogy évtizedekkel az eljárás előtt keletkezett vagyoni jogügyletek megkötésénél ilyen szempontok merülhettek volna fel, azonban úgy látszik, a „svábtól minden kitelik" gondolatkörbe még ezt a képtelenséget is bele lehetett illeszteni. * # * Az általános jogfosztást az 1947. október 28-án kiadott 12 200/1947. korm.sz. rendelet formailag ugyan lényegesen enyhítette, azonban a jogfosztottság állapota nem szűnt meg még a korlátozó rendelkezések későbbi teljes feloldásával sem. A rendeletek kimondták ugyan, hogy az eddigiekben alkalmazott eljárást be kell szüntetni, azonban ez nem járt az itthonmaradottak jogaikba való visszahelyezésével, mert erről már a jogszabályok nem rendelkeztek. Csak a ténylegesen birtokban lévők kaphatták vissza vagyonuk egy részét. így a kitelepítés alól mentesítettek talán még kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, mint a kitelepítettek. Zömük teljes nincstelenségben vágott neki az új életnek, sok esetben falujukból is kiszorultak, s boldogulásukat természetüktől idegen területeken voltak kénytelenek megkeresni. Csak a 60-as években kaptak lehetőséget volt ingatlanaik visszavásárlására, mellyel sokan éltek is. Sem anyagi, sem erkölcsi rehabilitálásuk azonban a mai napig sem történt meg. Más hasonló sorsú rétegekkel egyetemben ennek rendezésére a közelmúlttól kezdve egyelőre vérszegény kormányzati akarat nyilvánul meg.