Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Géger László: Kísérletek a szövetkezetek megmentésére Somogyban 1953 második felében

egyelőre nem lehetett visszatérni. A számszerű fejlesztés tervei csak 1954 nyarán merültek fel újra. összegezve az elmondottakat: az 1953 júniusában beállt fordulat egyik legnagyobb vívmánya az agrárpolitika liberalizálása volt. A korábbi korszak tsz-szervezései után megnyitni a lehetőséget a feloszlás és a kilépések előtt több volt, mint bátorság. Ekkorra ugyanis már kibontakoztak az ellenállás csírái a falvakban. A parasztságnak a szövetkezet nem nyújtott megélhetést, és az is világossá vált, hogy a munkás-paraszt szövetség csupán demagóg fogás volt. Somogyban 1950-ben-az MDP tagságának 20%-a volt földműves, noha a megye dolgozó lakosságának 68%-a volt agrár foglalkozású. A kollektivizálás sztálini formája a mezőgazdaság és a falusi lakosság kizsákmányolását volt hivatott biztosítani, amelynek célja az erőltetett iparosítás és a háborús készülődés anyagi fedezetének előteremtése volt. A Gerő-féle gazdasági vezetés azonban nem látta, hogy a mezőgazdaság nem azonos a magyar faluval. A falu több ennél: közösség, hagyomány, kultúra, családok, művészetek. Széchenyi Imre látta meg már a XLX. században: „Ha a földet elvesszük a paraszttól, a parasztot is elvesszük a földtől." A tsz-tagok többsége nem érezte magáénak a közös gazdaságot, ahol pazarlást, hozzá nem értést, hanyagságot látott. A tagságot a szövetkezet vezetéséből teljesen kizárták, de a vezetőség is a tanácsok és minisztériumi kiküldöttek utasításainak végrehajtója volt. Ugyanakkor az eredmények meggyőzték a parasztokat a tanácsi alkalmazottak „szakértelméről". A magángazdaságok lényegesen nagyobb jövedelmet realizáltak, színvonalasabban művelték földjeiket, és a tsz-tagok is jövedelmük többségét a háztájiban érték el. Ebben a helyzetben kapták a tanácsok azt a feladatot, hogy állítsák meg a tömeges kilépéseket, és mentsék meg a szövetkezeti hálózatot. A júliusi-augusztusi hetekben mutatkozott meg igazán, hogy a tanácsok mennyire elszakadtak a tömegektől, és szinte semmilyen befolyást nem tudtak a parasztokra gyakorolni. A cél elérése érdekében először önmagát kellett a tanácsi szervezetnek megújítania. Erről a nagyarányú belső átszervező munkáról terjedelmi okokból csak keveset mond el a jelen dolgozat. A lényeg a szakértő gárda megteremtése, az instruktori-propaganda hálózat kicserélése, a kapcsolatteremtés és a bizalom megszerzése volt. Tekintettel arra, hogy a helyi tanácsi és pártvezetés változatlan összetételben maradt — ami az új agrárpolitika érvényesítésének legfőbb akadálya volt —, ezt a belső megújulást szinte reménytelen helyzetben sikerült megvalósítani. Szerencsés körülmény volt az 1953. évi jó termés. Enyhébb formában tovább éltek bizonyos adminisztratív módszerek (kizárások, bíróság elé állítás, vezetők elmozdítása, stb.). A döntő azonban a kormány által nyújtott jelentős kedvezmények hatása volt, mindenekelőtt az azonnali nagy összegű hitelek, az adósságok törlése és elhalasztása, valamint a begyűjtési kedvezmények. A tsz-ekben leváltották a régi vezetőségeket, javult a szakmai munka, a munkafegyelem, megjelent a termelésben az érdekeltség. Megszűnt a falusi terror, a községekben javult a hangulat, mindez jelentős része volt a légkör általános enyhülésének, a rendszer általános demokratizálódásának. Ennek eredményeként — a nagyarányú kilépés ellenére — sikerült a szövetkezeti hálózatot egyben tartani, és egy új alapokon álló szövetkezeti politikát megteremteni. Sajnos, a további lépések elmaradtak, és a konzervatív erők térnyerése után 1954 nyarától megkezdődött a visszarendeződés.