Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Borsa Iván: A megyei levéltárak és a megyék középkori oklevelei
a) ne legyen olyan regeszta, amelynek nincsen DL-számú oklevélszöveg alapján készült időrendi mutatólapja, tehát az ilyen hiányt pótolni kell; b) az ugyanarról az oklevélszövegről készült időrendi mutatólapnak az olevélszövegről készült időrendi mutatólapnak és regesztának azonos legyen az oklevélkibocsátója. Ennek érdekében szükség van az alapul szolgáló oklevél megtekintésére az adatok helyességének ellenőrzése érdekében, s szükséges az időrendi mutatólap azonosító számának a regesztára történő ráírásai is. A regesztakészítés alaposabb elmélyülést igényel, mint az időrendi mutatólapé, ennek megfelelően a regeszta adatai általában megbízhatóak. így a regeszták adatainak gépbe való betitele nem csak a már említett keltezési és kibocsátói adatoknál, hanem más mezők esetében is egyfajta ellenőrzést is jelenthet. Vonatkozik ez a fennmaradási formákra, a régi jelzetekre és a pecsételési adatokra. Az adatfelvételi lap összes többi mezője fogadja be a regesztákban rögzített adatokat. Ezek a mezők a következők: — 4. Az oklevél nyelve. — 8. Ha az oklevélnek több kibocsátója volt, és az időrendi mutatólap csak egyet tüntetett fel (esetleg „és társai" megjelöléssel), ezeket pótolni kell, ha az az előbb említett „szembesítési" fázisban nem történt volna meg. — 9. Ez a mező az oklevél/levél címzettjének r adax.ait foglalja magában ugyanolyan tagolásban (A-B-C-D almezők), mint az a 8. mezőben történt. — 10. Az oklevél kedvezményezettje, akinek érdekében az oklevél kelt. — 11. A regesztában szereplő összes többi természetes és jogi személy. E két mező felépítése a 8. mezővel azonos. — 12. Az irat típusa. — 13. jogi esetek, fogalmak. — 14. Az oklevél/levél keltezésének helye a következő felépítésben: A -almező: a helység neve az oklevélben leírt alakban betűhíven; B-almező: ugyanez a névalak mai helyesírással; C-almező: az egykorú megye, kerület, szék, országrész, külföld stb.; D-almező: C-almezőben levő megjelölések kódja. — 15. A regesztában előforduló összes többi helynév azonos felépítésben. — 16. Földrajzi nevek. — 17. Állatok, állattenyésztés. — 18. Növények, növénytermesztés, földművelés. — 19. Anyagi és szellemi kultúra. — 20. Pénznemek, ércbányászat, kohászat, pénzverés, pénzváltás, sóbányászat, sé)szállítás. — 21. Mértékegységek. — 22. Kereskedelem, vásárok. — 23. Köztörténeti események. — 24. Katonaság, fegyverek, háborúk. — 25. Vulgáris szavak a latin szövegben. — 26. Nem magyar népcsoportok, nemzetközi kapcsolatok. — 27. Egyházi élet. — 28. Kancelláriai jegyzetek. — 29. Az oklevélszöveg publikálásának helye(i). — 30. Az oklevélben átírt szöveg(ek) kibocsátója és keltezése. — a 31. mező esetében ismét ellenőrzési lehetőség kínálkozik a pecsételés módját és a pecsétek számát illetően. A regeszták adatainak — legalább is legtöbbjüknek — szabványos alakokba öntése és ezeknek az előbb leírt megfelelő mezőbe sorolása jelenti azt a feladatot, amelynek megfelelő szinten való elvégzéséhez jól képzett fiatal medievistákra, levéltárosokra volna szükség, akik ezt a „favágó" munkát elvégeznék. A szorító problémából több irányban kell keresni a megoldást. így pl. a személy- és helynevek, s néhány más adat adatfelvételi lapon történő beírására be lehetne tanítani olyan dolgozókat, akik eddig részt vettek az időrendi mutatólapok adatainak beírásában, s csak az ily módon el nem végezhető feladatot kellene szakképzett levéltárosokra bízni. Ebbe a feladatba kapcsolódhatnának be a megyei levéltárosok, akik vállalhatnák az általuk gyűjtött regeszták adatainak szabványos módon az adatfelvételi lap további mezőibe történő bevezetését. Ezek a gondok várhatóan a 90-es évek első felének problémái között szerepelnek majd.
