Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Vadász Sándor: Budapest és München kapcsolatai a magyarországi tanácsköztársaság első időszakában. (Fordította: Dobai András)

kinevezése csak egy olyan bizottság beható vizsgálata után történhet meg, amely a hadügyi népbiztosság, a munkás- és katonatanácsok és a magyarországi szocialista párt egy-egy képviselőjéből alakul, közben a politikai megbízhatóságot is figyelembe kell venni. A Vörös Hadseregen belül munkás-tartalékzászlóaljakat és csapattesteket is létre kell hozni, ezek parancsnokai kizárólag a mukásság soraiból kerülhetnek ki. A kiképzést olyan tisztek végezhetik, akiknek sem parancsnoki sem fegyverviselési joguk nincs. A kiképzés csak a rendes munkaidőn kívül történhet. A Vörös Hadseregbe történő toborzás ezen rendelet megjelenése után azonnal megindul és mindenkit, aki a toborzást akadályozza, vagy annak érdekét hanyagságával sérti, a forradalmi bíróság von felelősségre. * • • (UPM)A Nemzeti Tanács tegnap tartotta utolsó ülését. Hock elnök utalt a Nemzeti Tanács forradalom alatti tevékenységére. Utalt a polgári pártoknak és a szocialistáknak a Nemzeti Tanács keretein belül végzett egyetértő munkájára és kijelentette, hogy most, amikor Magyarországon új kormányzási rendszer alakult, a Nemzeti Tanács nem folytathatja tevékenységét, mivel összetételében nem fedi a jelenlegi kormányzati rendszert. Hock János elnök kijelentette továbbá, hogy teljesen visszavonul a politikai élettől, mivel nem kíván konjunktúra politikát folytatni. A szocialista párti Vanezák erre elismerését fejezte ki Hock sikeres tevékenységéért, ugyanezt tette a Nemzeti Tanács is, amely aztán kimondta feloszlatá­sát. Dr Landler belügyi kormánybiztos tudomásul vette a feloszlást és azt mondta, hogy a Nemzeti Tanácsot a politikai forradalom szülte és a szocialista forradalom temeti el, azonban mindkettő történelmi szükségszerűség. Az ülés ezzel véget ért. 1. kiadás München, 1919- március 26. (UPM) Károlyi György 7 grófot ma letartóztatták és a kihallgatás után tolonc­házba vitték. Károlyi György gróf az ellenforradalmi mágnások egyik legmarkánsabb képviselője. (UPM) Az igazságügyi népbiztos valamennyi, eddig kiszabott büntetést, egy, a proletárdiktatúra elveinek megfelelő revíziónak vet alá. Mindazokat, akiknek további fogvatartása a proletárdiktatúra elveinek szempontjából nem látszik megala­pozottnak, szabadon kell bocsátani. (UPM) A szövetségeseknek a magyar kormányhoz beosztott katonai missziója a következő levelet intézte a Forradalmi Kormányzótanácshoz: Budapest, 1919. március 23. A köztársaság elnöke a magyar néphez intézett proklamációjában a következőket mondja: Az antant misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat a következőkben politikai határnak tekintik. „Formálisan ki kell jelentenem, hogy ebben az esetben az alkalmazott kifejezések téves értelmezéséről van szó. Amikor a köztársaság elnöke a fegyverszüneti egyezményben rögzített határokat szóba hozta, azt a feleletet kapta, hogy nem a már említett szerződésben rögzített demarkációs vonalról van szó, hanem az antant egy újabb döntéséről, melynek célja, hogy 7 a magyar csapatokat egy 7 szigorúan elhatárolt semleges zónával a románoktól elválasz-

Next

/
Thumbnails
Contents