Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885—1944)
somogysárdi gazdaságában völgyzárógátas halastavakat létesítettek, és a teleitetőket a malomcsatornából töltötték meg. 168 Homokszentgyörgy és Kálmáncsa határában a tavak vízellátása árapasztó csatorna és a malomfőtől induló tápláló árok segítségével történt. A felesleges vizet a tavak alatt lecsapoló árok juttatta vissza a patakba. 169 Hasonló volt a somogyvári tógazdaság is. A tavakba a vízkivétel a malomárokból történt, lecsapoló csatornájuk pedig a malom árapasztója volt. 1 0 Kunffy Lajos somogytúri gazdaságában a Tetves-patakon völgyzárógátas halastavakat létesítettek, a teleitetőket ivedig a Bene malom csatornájából töltötték meg. 1930-ban, a malom megszűnése után a tógazdaságot kibővítették. Bár a tavakat nem a malomcsatorna táplálta, 1930-ban a malom megszüntetése a tógazdaság kibővítését tette lehetővé. 1 1 Festetich Pál Hátrányban, a Rádi malom megszüntetése után a malomárok vizét szintén halastavakhoz használta fel, 1 2 és malom volt a mesztegnyői, mozsgói, valamint a varászlói halastavak helyén, amelyek ma a megye legnagyobb tógazdaságai. 173 Vízhiány esetén a malmok és halastavak tulajdonosai között viták voltak. Probléma főként a tavak kibővítésekor merült fel. 1913-ban például Gosztonyi János bárdibükki gazdaságának bővítése miatt kártérítést követeltek a patak alsóbb szakaszán dolgozó molnárok, amit a törvényhatóság meg is ítélt. 17 Agamási halastavak tulajdonosa is fizetett a lengyeltóti és kisberényi molnároknak. A kérdéses halastavak a Halsoki-vízfolyáson, völgyzárógátas rendszerben épültek. Az alattuk lévő malmokat annyiban érintették, hogy lassították a vízfolyást, és felületük a nagyobb párologtatást segítette elő. A kártérítés összegét is az elpárologtatott vízmennyiség alapján állapították meg. 175 Mint láttuk, a vízimalmok az öntözőtelepek és tógazdaságok létesítésében nagy szerepet játszottak. Duzzasztóműveik nélkül ezek építése több kiadással, nagyobb befektetéssel járt volna. Ilyen szempontból nagy jelentőségük volt a megszűnő malmoknak is, amelyek megmaradt műtárgyai — átépítve és kibővítve —, alapot adtak a későbbi munkákhoz. Az igazolt vízimalmoknak kb. 1/3 része az 1900-as évektől turbinával működött. E turbinák a víz energiáját lényegesen jobban hasznosították. A 2—3 LE-s vízikerekekkel szemben átlag 10—15 LE energiát adtak, voltak azonban jelentősebb berendezések is. A Somogy megyében használt turbinákat általában a szombathelyi Pohl Sándor-féle vasgyár készítette. E gyárat 1856-ban alapították, a turbinákon kívül mezőgazdasági gépeket, malomberendezéseket, öntvényeket gyártott. 17 A turbinákat kétféle képpen csoportosíthatjuk. Kis esés alkalmával axiális turbinákat alkalmaztak, amelyekbe a víz tengelyirányban ömlött be, míg nagy esésnél radiális turbinák működtek, amelyeket a víz sugárirányban hajtott. A víz működése szerint megkülönböztették az akciós, szabad vízsugárral, és a reakciós, túlnyomással működő turbinákat. Legősibbek a 19. század második felében a Girard-turbinák voltak, amelyeket a szabadon folyó víz hajtott. Kis esésnél az ún. Francis urbinákat alkalmazták, amelyekhez a vizet rendszerint spirál alakú csövön vezették. A Pohl gyár főként függőleges elhelyezésű, nyílt házú Francis turbinákat gyártott. A harmadik típus a Bánki-turbina volt, amely szintén előfordult néhány Somogy megyei malomban. E turbina hasonlított a vízikerékre. Először kívül ömlött rá a víz, majd belülről újra a lapátokra folyva hagyta el a kereket. A turbinák építésénél meg tudták oldani a korrózió elleni védelmet, az új hajtóművek beállítása a malmok berendezésének korszerűsítését eredményezte. A turbinák folyamatos működéséhez azonban a vízikerekeknél több víz kellett. Ezért használatukra eleve a nagyobb vízfolyáson került sor. Turbinás malmok működtek korszakunkban a következő patakokon:
