Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
T. Mérey Klára: Nagykanizsa, Somogy kapuja a dualizmus korában
1912-ben a Király Serfőző Rt. uralta Nagykanizsa sörpiacát, amely a Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozott. Az ipari címtárak szerint 120 lóerős gépparkkal és 100 munkással termelt sört és malátát. A gyárként működő malmok közül címtáraink csupán a Franz Lajos és Fiai gőzmalmáról tesznek említést, amely ekkor 1500 lóerős gépparkkal rendelkezett és 100 munkást foglalkoztatott. Búzából és rozsból készített őrleményt állított elő. Nagykanizsa egyik fontos gyára volt az 1835-ben létesült és már említett Blau-féle konyakgyár, amely 1885 óta foglalkozott rum- és likőrgyártással. A modern berendezésű gyár az 1910-es években 10-15 munkást foglalkoztatott a pálinkafőző készülékeknél. így tudta ezt a sajtó, de a címtárak szerint évente 20 munkást alkalmaztak a konyak, a szilvórium, a törköly, a seprű, a barack- és borókapálinka, továbbá a rum és likőr előállításához. Nagykanizsa gyárüzemei között szerepel még az 1903-ban gróf Széchelyi Géza elnökletével létrehozott Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Részvénytársasága, amely elsősorban mezőgazdasági ipari üzem volt. Évről évre csatlakoztak hozzá mezőgazdasági szeszfőzdék úgy, hogy termelése a kezdeti évi 13 ezer hektoliterről 1910-ben már 35^0 ezer hektoliterre nőtt. 1910-ben 15 munkás és 4 hivatalnok dolgozott ebben a gyárban, amelynek egyik fontos célja a gazdasági szeszgyárak termékeinek piaci elhelyezése volt. 57 Az 1910-es évek ipari címtárai szerint 6 lóerős géppark és 40 munkás állított elő nyers és finomított, továbbá denaturált szeszt és kozmaolajat ebben az üzemben. 1912-ben, mint jó forgalmat lebonyolító üzem került megemlítésre Nagykanizsa gyárai között. Ebben az esztendőben Sulkovszky Viktor herceg kámaházi szeszgyára is csatlakozott hozzá, ami által fejlődése új lendületet vett. A gyár a kiskanizsai út mellett állt, s külön iparvágány kötötte össze a Déli Vasúttal. 58 Nagykanizsán tehát több jól működő élelmiszeripari gyár volt, s ezek megfelelően kihasználták a város központi fekvését és jó szállítási lehetőségeit. Beszélnünk kell még a nyomdaiparról. Nyoma van annak, hogy a 19. század első felében már működött kézinyomda Nagykanizsán. A megye első lapját, amely Somogy megyével közös volt, a városban lévő nyomdában adták ki. A Zala-Somogyi Közlöny 1862-ben jelent meg először, s azóta a városnak mindig volt külön lapja. A helyi nyomdát sokáig nem tekintették gyári jelleggel működőnek. Először 1906-ben jegyeztek fel Nagykanizsán könyvnyomdát, mégpedig egyszerre kettőt. Fischel Fülöp fiainak üzemét, s emellett Offenbeck és Balány könyvnyomda és raktárcikk gyárát Nagykanizsán. Az 1910-es ipari címtárakban Zala Hírlapkiadó és Nyomda Rt. szerepel Nagykanizsán, amelyben 50-60 munkás dolgozott 6 lóerős gépparkkal. Készítményei közt a könyvnyomdai munkákon kívül vonalzók, üzleti könyvek, dobozok, zacskók, naptárak és iskolai füzetek előállítása is szerepel. Ez volt tehát Nagykanizsa gyáripara az első világháború előestéjén. A kisipar mellett, olykor abból fejlődött ki ez a sokszínű gyáripar, amely megtudta teremteni felvevőpiacát. Ugyanakkor teret engedett a kisiparnak is, nem nyomta el azt. Nagykanizsa közvéleménye több gyárat is szeretett volna. A helyi lap cikkírója olykor füstölög, hogy célszerű lenne a város falai közt egy bőrgyár is, különösen 1912-ben, amikor a közös hadsereg felszereléséhez a kvóta arányában Magyarország is hozzájárulhatott. Ábrándozik arról a cikkíró, hogy elkelne Nagykanizsának is egy kartonfestő üzem, mint amilyen az óbudai Goldberger-gyár és kiharcolhatnának végre egy dohánygyárat is. 59 De ezt a füstölgést nem veszik túlságosan komolyan,
