Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Bodosi Mihály—Gyarmati Béla: Dr. Csorba József élete és működése (1789—1858)

CSORBAJÓZSEF 1789-1858 ( 1857-ben készült feli viel) Csorba József tanárai biztatására a legkevésbé ismert Somogy főorvosi állására nyújtotta be pályázatát öt társával együtt. A jelentkezők közül a pályázatokat elbíráló orvosi kar és Pfisterer országos főorvos is Csorba Józsefet jelölte az alkalmasak közül az első helyre. Teleky László főispáni adminisztrátor a javaslatot elfogadta, s így mint kinevezett főorvos 1817 május 1-én a vármegye közgyűlése előtt letette a hivatali esküt. Mielőtt hivatalát véglegesen elfoglalta, feleségül vette egykori szállásadója 16 éves leányát: Patzkó Jozefát, aki 42 évi boldog házaséletük alatt 13 gyermek anyja lett, de közülük csak öten élték túl az apát. Pályázata ideje alatt jelent meg a Tudományos Közleményekben első tanulmánya, melyben tanárának Lenhossék Mihálynak magyar nyelven megjelent Élettanéit méltatta. Ebből figyelmet érdemel az az észrevétele, hogy a szerző néhány latin megnevezése helyett a magyar elnevezést is használhatta volna és ajánlja a magyarul íróknak: A megszokott latin elnevezések helyett használjuk a teüéilé) köznépi megnevezéseket, amivel ei tudományosság semmivel sem kisebbítetik, a ) n vb et i iszont gazdagítja*

Next

/
Thumbnails
Contents