Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Bősze Sándor: A Csokonya-vidéki Népnevelési Egylet története
hctték. Az alapszabály ellen a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1868. augusztus 13-i leirata nem emelt kifogást. Ezzel az egyesület de jure is megalakult. 2,3 Megjegyzendő, hogy Tamás József monográfiája, mely elsősorban az egylet jegyzőkönyvére támaszkodott, annak adatait átvéve, 1878-ra teszi az egyesület jogi megalakulásának évét, keverve az akkori alapszabálymódosítással. 24 Ez a módosítás az egyesület névváltoztatásával, az pedig a babócsai járás megszűntével függött össze. Az 1873 decemberi közgyűlésen terjesztette elő az alapszabály - javaslatkészítő bizottság az új megnevezést. A VKM 1878. december 24-én fogadta el 25 a Csokonya-vidéki Népnevelési Egylet alapszabályát, 26 amely több új elemet is tartalmazott. A felnőttek körében a gazdálkodás javítása, valamint ,,az egészség fenntartása" érdekében ismeretterjesztő felolvasásokat akartak rendezni. Az elhangzó szövegek kinyomtatását és a tagok soraiban terjesztését is tervbe vették. Megváltoztak a tagdíjak is. Ezután az alapítók 100 osztrák értékű (o. é.) frt-ot, a rendes tagok évi 1 o. é. frt-ot, a pártolók pedig meghatározatlan összeget voltak kötelesek fizetni. A közgyűlés határozatképességéhez szükséges létszámot minimálisan 10 főben szabták meg. A titoknoki tiszt helyett titkárt választottak, aki ügyvezetői minőségben az elnököt és az alelnököt helyettesítette, továbbá ő lett a könyvtár kezelője is. Az egylet esetleges feloszlásának egyik kritériumaként megállapodtak abban, ha a tagok száma 10 alá esne, akkor az egyesületi vagyont takarékpénztárba kell helyezni, amíg hasonló kör nem alakul Csokonyán. Ez esetben a tőkésített vagyon erre száll át. Az 1508/1875. BM sz. rendeletnek megfelelően paragrafusba foglalták, ha az egylet alapszabály- és államellenes cselekedetet folytatna, feloszlatható. Az új alapszabályt 1880-ban kinyomtatták és a tagdk kezébe adták. 27 Az alapszabályban megfogalmazott nagyszabású célokat olvasva szükséges megvizsgálni, vajon meg volt-e ezek reális pénzügyi háttere. A fellelhető levéltári dokumentumok 28 adatai a mellékelt grafikonon, illetve számsorokon ábrázolhatók: Anyagi viszonyok Az egyesület vagyonának alakulása 1868-içoy között 1868: 1869: 470,— frt 188 1: 1 135,— frt 1894: 817,70 frt 1882: i 231,04 frt 1895: i 585,90 frt i 5 3 5,54 frt T 883 : i 217,57 frt T871 1872 1873 1874 1875 1876 1877 906,44 frt 1884: i 190,— frt 1897 1033,02 frt 1885: 1251,79 frt 1898 i 040,70 frt 1886: i 365,19 frt 1899 i 083,22 frt — — 1900 i 100,64 frt 1888: i 250,— frt — 1 655,79 frt 2 000,— frt i 748,90 frt i 796,33 frt 1879: 1880: 3 400,— K 3 641,24 K 3 330,12 K