Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Kanyar József: Könyv- és nyomdakultúra Dunántúlon a kései feudalizmus idején
Az 1838-as esztendőben újabb négy dunántúli város nyomdája kezdte küldeni jelentését, s ebben az esztendőben Dunántúl összes nyomdái már 101 művet nyomtattak ki - abszolút számban is a legtöbbet - a vizsgált időszakban. Ettől kezdve rohamosan csökkentek a nyomtatott művek számai. A táblázat arról is tanúskodik, hogy 1827/28-ban 75, 1828/29-ben pedig 58 mű hagyta cl a nyomdák sajtóit. Ezalatt - a csaknem 3 évtized alatt - jelent meg Győrben a Magyarországi Kalendárium (1829) és Senyefai Balogh János két eredeti regéje (1827/28); Komáromban Taliga István: Útmutatás a számtudomány tanítására (1827/28); Veszprémben Papp Ignác Eredeti Holmija (1827) és Franz György Rövid chémiai értekezése (1828); Sopronban Kiss János kiadásában a Lutheri kis katekizmus (1827) és Széchenyi István Jobbágyaihoz... c. munkája (1830); Fehérváron Vörösmarty A bujdosók (1829) és a Csongor és Tünde (1830) c. művei; Pápán Tarczy Lajos Természettana, Edvi Illés Pál: Keresztyének ábécéje és Bocsor István latin és francia nyelvtana (1838/39-ben). Ugyancsak Győrben nyomtatták a Hazánk 1 — 13. számát 1846/47-ben, Pécsett pedig a Szigetvári Casino és a Nemzeti Pécsi Casino Egyesület évkönyvét (1838/39), valamint a Selyemtenyésztés rövid útmutatóját és a Mohács véres mezején és a História brevis Capituli Quinqueecclesiae c. helytörténeti munkákat (1838 39-ben), valamint a Dalszínész Társaság Emlékkönyvét (1846,'47-bcn). ltl Köztudott, hogy a hazai művelődésnek a szószéken és az iskolán kívül, a sajtó volt a harmadik tényezője. A XVI. században már 29 nyomda működött hazánkban, 1 ' 6 közülük a Dunántúlon. A XVII. században pedig eggyel kevesebb. A XVIII. században a nyomdák száma hazánkban 41-re emelkedett, amelyeknek a sorában újabb 5 nyomdát alapítottak Dunántúlon (Győr, Pápa, Veszprém, Szombathely, Esztergom és Pécs). Ebből - láthatóan - 5 volt ÉszakDunántúlon, és egy pedig Dél-Dunántúlon. A XIX. század első felének végén már 51 nyomdát számoltak össze hazánkban, közülük 8 volt Észak-Dunántúlon és 4 Dél-Dunántúlon (Keszthely, Szekszárd, Pécs és Zalaegerszeg). 1866-ban pedig már 104 nyomda működött 67 helységben hazánkban, amelyből 15 esett Dunántúlra (22,38° 0), s ezen belül is 10 Észak-Dunántúl városaira (Esztergom, Győr, Komárom, Kőszeg, Magyaróvár, Pápa, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém) és öt pedig Dél-Dunántúlra (Kaposvár, Szekszárd, Zalaegerszeg, Pécs és Nagykanizsa). 1895-ben már 220 helységben 548 nyomda dolgozott hazánkban. * * * Ez a rövid - tézisszerűen összeállt - közlemény kiemelt része egy nagyobb művelődéstörténeti disszertációnak, mely a korszak népiskolatörténetévcl foglalkozott. Másik része pedig különféle tanulmányokból került részletként a kéziratba, amelynek így az adatbázisa többszörösen túlterjedt a címben meghatározott témakörön. Noha a közlemény mondandója még így is tanulságos a kor művelődéstörténetének megismerése szempontjából, ebben a formájában azonban - bizonyos fokig - statikus ábrázolásnak tűnhetik, amelyet idővel be kell majd építeni egy dinamikus fejlődésképbe, amely a 18. századnak egyértelműen nagy és pozitív jellemzője volt, s amelyet már Szekfü Gyula, napjainkban pedig éppen ideológiai vonatkozásokban - Kosáry Domokosnak a 18. század művelődéstörténetét bemutató nagy műve is bizonyított. 18
