Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy Baranya megye 1559. évi rcstanciajegy- zékében Almamellék (3 Ft), Szigecske és Gsuny (korábban Móré Lászlóé; 2 Ft 50 d), Bekefalva (3 Ft), Szuhamlaka (eredetileg Szerecscn Jánosé; 20 Ft) is Horváth Márk nevén szerepel,117 úgy bizonyosra vehetjük, hogy ekkortájt az összes dikáknak jóval több mint 10 %-a az övé volt. Mivel ekkor már közel sem volt annyi Szigethez foglalható birtok, mint korábban, Horváth mohósága jócskán behatárolta saját vára jövedelemszerzési lehetőségeit, s egyben bátorítást adott beosztottjainak, hogy hasonlóképpen cselekedjenek.118 Ráadásul a kapitány a nagyobb és teherbíróbb települések közül válogatott, s birtokainak nevét hiába ke- resnők Szigetnek közmunkaváltságot fizető helységek jegyzékében, jóllehet mint magánföldcsúri birtokok ezek is kötelesek lettek volna ott vármunkát végezni. Horváth mohó terjeszkedését persze magyarázza, hogy jól tudhatta: Szigetről távozván, utódai éppúgy elszedik majd az ő foglalásait, ahogy annak idején ő is rátenyerelt elődje, Kerecsényi László legfontosabb occupata bonaira.110 Ha ezek a megfontolások indították arra, hogy minél többet igyekezzék gyűjteni, a fejlemények messzemenően igazolták aggályait. Amikor Sziget 1566. szeptember 8-án török kézre került, birtokai javarészt már utódja, Zrínyi Miklós ^kezelésében” voltak.120 * Valóban ilyen nyomasztóan rossz körülmények közepette, valóban a feltételek megteremtéséért folytatott kisszerű huzakodások jegyében teltek volna el egy XVI. századi végvári kapitány - szépirodalmi alkotásokon nevelkedett közönségünk által olyannyira regényesen izgalmasnak elképzelt - napjai? A Függelékben kivonatban közölt levél- és a melléjük felsorakoztatott bőséges egyéb forrásanyag alapján - amely híven tükrözi tevékenységének belső arányait, sorrendi viszonyait is - azt hiszem, bízvást kijelenthetjük: Horváth Márk szigeti kapitányéi igen. Azt viszont már nem mérnök ilyen határozottan állítani, hogy a szervezési feladatok minden végvári főtisztet ilyen mértékben elvontak a kardforgatástól. Nem mintha nem lennének olyan kapitány-életrajzaink, amelyek felhasználhatók volnának az összehasonlításnál, csakhogy ezek - legyenek is egyébként bármily részletesek és színvonalasak - nagyobbrészt esetlegesen, innen- onnan előkerült forrásanyag alapján tárgyalják témájukat,121 s így végül is nem tudhatni, hogy bennük a valóság vagy a forrásanyag esetlegességei tükröződnek-e. Annyi persze így is bizton megállapítható, hogy akadtak e korban Horváth Márknál aktívabb, harciasabb kapitányaink is. Hogy időben és térben egyaránt közel eső példát említsünk, például Magyar Bálint kanizsai, majd fonyódi,122 vagy Thury György palotai, majd kanizsai kapitány,123 akik nem egy emlékezetes párviadalt vívtak és sikeres portyát vezettek. Egy-egy kapitány harciassága ugyanis - korán, vérmérsékletén és egyéb más személyiségjegyein túl, sőt azok előtt - nagyban függött attól is, hogy hol szolgált. A többihez viszonylag közel eső, azokkal könnyen együttműködni képes végvárak katonái többet megengedhettek maguknak, mint a messze a magyar vonalak előtt, magában álló Szigetéi. Aligha lehet véletlen, hogy Horváth Márk elődei és utódai is meglehetősen visz- szafogottan irányították a gondjaikra bízott szigeti hadi népet. Ami persze sohasem jelentette azt, hogy ha a szükség úgy kívánta, ne tudtak volna példamutatóan keményen odaütni. Mint maga Horváth Márk is, aki 1560. november 75
