Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
T. Mérey Klára: Városiasodó településtípusok a századfordulón - Somogy megyei példák alapján (Második rész)
Külső képéről Pesty Frigyes nagy gyűjteményében maguk a község elöljárói adnak érdekes ábrázolást, ezzel mutatva be az 1860-as évek elejének Barcsát. A településünk múltját áttekintve megemlítik Puszta-Barcsot, amely a mezőváros eredeti helyén volt, s amely a török időkben pusztult el. Az új lakosok egy része Horvátországból jött, másokat gróf Széchenyi német földről telepített be. 1864-ben Barcs még háromnyelvű volt, magyar, német és horvát nyelven beszélt „keveset kivévén mindenki”. A forradalom előtti sóház épülete ekkor már dohánybeváltóként működött, ahová még Szlavóniából is hordták a dohányt. Az erdő értékére is ez a leírás mutat rá: a parasztság egyik fontos jövedelemkiegészítését adták a méhek, az erdőben olyan sok volt az ún. „méhes ház”, hogy ezt a vidéket Bienen- landnak, Méhországnak nevezték egyidőben. Nyilvánvaló, hogy az erdőelkülö- nözés a gazdaságnak ezt az ágát megfojtotta. A mezőváros vegyes nyelvű lakossága között mintegy negyven év óta - vagyis az 1820-as évek óta - „oláhok tanyáznak a Dráva-parton, az erdő szélén.” Ezek cigányok voltak, akiket a földesúr a faanyag felhasználása céljából telepített le a határban. 1864-ben 50 kunyhóban mintegy 250 lélek élt, . .. „folyamatosan teknőcsinálással foglalkoznak, nagy számban hordják hosszú kocsikon Fehérvárra, de még Erdélybe is jut belőle.” „Miután a fűzfa rövid idő alatt kifogy, más helyre szándékoznak menni.”54 1881-ben Barcson valóban hiányzik már a népesség anyanyelv szerinti összeírásának adataiból az „oláh”-ként szereplő cigánynépesség, a nagy számú magyar és német lakoson kívül 7 „tót”, 29 „egyéb” és 56 „külföldi” nyelvet beszélő lakos szerepel.55 Ez az utóbbi már az ipari üzemekben vagy a kereskedelem területén alkalmazott vezetőkre, általában a külföldi érdekeltség jelenlétére utal Barcson. Az 1880-as évek közepéig felfelé ívelő népességszám ezt követően már kevésbé meredeken emelkedik, bár a lakosság száma egészen a világháborúig erősen növekedő tendenciát mutat. A történeti kutatás már kiderítette, hogy ennek a lassú népességszám-növekedésnek mi volt az oka. A Dráva-part ősi tölgyfáit kiirtották, a közeli erdők megritkultak, az értékes fákat kitermelték azokból. Az Union bank faüzilete az 1890^ években megszűnt, majd Barcs másik két fafűrészelő üzeme is becsukta kapuit. Maradt ugyan egy faüzem Barcson, de ez is nagyrészt szlavóniai faanyagra alapozta működését. A sertéseket időnként vész tizedelte, és ilyenkor - egy ilyen nagyüzem, mint a sertéshizlaló esetében - az ország- és megyehatárok lezárása igen 6Úlyos károkat okozott. A gabonaszállítás jelentősége maradt egyedül változatlan, amelyhez - a gőzmalmok keletkezése révén - a lisztexport is járult. Barcs tekintélyének növekedését, jelentőségének - a megye részéről Í6 - történő elismerését mutatja viszont az, hogy 1896-ban járási székhely lett és 1909- ben nagyközséggé alakult. Az első világháború előtt Barcs hat vasútvonalnak volt a csomópontja, két gőzhajózási vállalat ügynökségének székhelye, számos gyár, pénzintézet dolgozott területén. Társadalmi életének élénkségét és sokrétűségét mutatja a barcs-telepi olvasó- és társaskör, az önkéntes tűzoltóegyesület, az iparoskor, a nőegylet, a gabonamunkások szövetségének barcsi fiókja, a polgári olvasókör, két temetkezési egyesület és egy ifjúsági egylet megléte. Barcs Dél-Du- nántúl kulturális életének egyik központja volt, lakosainak száma meghaladta az 307
