Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
T. Mérey Klára: Városiasodó településtípusok a századfordulón - Somogy megyei példák alapján (Második rész)
gyarázza, hogy éppen az egyezség évében a kaposvári uradalom bérlő kezére került, aki ott a gazdálkodást teljesen modernizálta. A birtokok teljes szétválasztására tehát már égetően, szükség volt.24 A földek elvesztése azonban fájt Kaposvár mezőgazdasággal foglalkozó lakosainak, akiket az uradalom lehetőleg távol akart tartani ezektől. Erre utal az, hogy az Esterházy uradalom az 1850-es években a Kapos vize lecsapolásából nyert televény földeket messze földről érkezett bérlőknek adta ki árendába, holdanként 24 p. forint évi bérért, sőt helyenként ennél is magasabb bérösszeget kapott értük.25 A történetírói értékelés - összehasonlításokat véve figyelembe - teljesen reális, az élet azonban gyakran rácáfol a megalapozottnak vélt ítéletekre is. Kaposváron sem mehetett minden simán. Egy főbírói jelentésre adott válaszában az alispán arra utasította 1864 őszén Hermann főszolgabírót, hogy a kötelező napszámokat megtagadó bellováriakhoz menjen ki, és figyelmeztesse őket arra, hogy „hasonló ostoba önfejűség miatt e megyében több helység és annak polgárai lakoltak”, s e helységek között említi Kaposvárt is, ahol az utóbbi években került sor erőszak alkalmazására.26 Az elégedetlenség a város egy rétegében élt tovább. Ennek bizonyítéka az a beadvány, amelyet Vörös Mihály és társai: „több nem tagozó lakos” adott be Kaposvár bírája, tanácsa és a tagosítaní akaró lakoisai ellen. Ellenzik a tagosítást, amelyben a város lakóinak többsége 1861-ben Esterházy herceggel megegyezett. Megemlítik, hogy „történtek korábban számos törvénytelen befogások”, amelyek során sokan megváltoztatták korábbi álláspontjukat, de ők igazukat - jogaikban bízva - „mint magunk, mint utódaink számára megvédeni erkölcsi és anyagi kötelességünknek tartjuk”.27 Mindössze ez a néhány sor az, amely arra utal, hogy a város társadalmának egy rétegében élt a háttérbe szorítottságuk, a hajdani igazuk megcsúfolásának tudata. A tagosítást kívánók birtokának terjedelme - nagyon kevéssel, de - több volt, mint az azt ellenzőké, ezért aztán a tagosítás jóváhagyása 1865-ben hivatalosan is megtörtént.28 S mi történt Barcson, ehhez a megyeszékhelyhez képest lényegesen kisebb mezővárosban? Mint láttuk, ez a település már a forradalom előtt eljutott az úrbéri birtokrendezés küszöbéig, amikor is megállapodtak a 145 hold maradványföld váltságának összegében (1958 osztrák ért. forint). E perben a földesúr (a Széchenyi testvérek) telkenként 11 hold legelőt ajánlottak (a jobbágyok - eddigi legeltetési gyakorlatukra hivatkozva - 19 holdat kértek), a bírósági ítélet pedig telkenként 15 magyar holdat állapított meg. A 44 és fél úrbéri telek, 52 zsellér, a ref. pap és 2 tanító részére, összesen 796 hold legelő kiméretése szerepelt a bírósági ítéletben. Ehhez járult 73 majorsági zsellér részére kimérendő 73 hold legelő és erdő. Az úrbéri jobbágyok a faizási joguk alapján még telkenként 3 hold erdőt is kaptak volna, összesen 119 holdat, mert ez - a bírósági ítélet szerint - a papnak és az egyik tanítónak nem járt, minthogy nem volt faizási joguk. 1856-ban Széchenyi Imre és Dénes az úrbéri rendezés folytatását kérték a hivatalos fórumokon. 1861-ben kelt az a soproni törvényszéki ítélet, amely további nyomozást rendelt el a felesleg földek tárgyában, mert ezek nem tekinthetők maradványföldnek, ha a jobbágyok kilencedet fizettek utánuk. A per a 297
