Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szili Ferenc: Vásárok Somogyban (1700-1848)
tenskedőkkel szemben szigorú megtorlást helyeztek kilátásba. A nem nemeseket börtönbüntetésre ítélhették, a nemesek ellen pedig fcnyítő pert indítottak kihágás esetén. A fentiek ellenére a búcsúvásárokat nem lehetett megszüntetni, azok társadalmi igénnyé váltak. A negatívumok mellett alapjában véve a falu közösségét erősítő kohéziós erők voltak benne túlsúlyban. Vásártartási szokások A vásárok alkalmából nagy gondot fordítottak a közbiztonságra. A szegénység azonban sokakat arra késztetett, hogy a törvény szabta kereteket átlépjék. Ugyanakkor a vásárok a hivatásos tolvajok és a szélhámosok nagy „bűntetteit” is lehetővé tették. A megkárosított kereskedők futhattak az áruik után, amelyeket a tolvajok már az orgazdáknál értékesítettek. Éppen ezért a vásártartó helyeken gondoskodni kellett a közbiztonságról. Kaposvárott „a tiszttartó éjjel urasági hajdúkkal őriztette a vásárokat, nehogy valami kárt szenvedjenek.”4' A hatóságok a kereskedők védelme érdekében utazó leveleket állítottak ki, az adásvétel létrejöttével pedig szerződést kötöttek. 1823-ban Fejér megye átiratot küldött a megyének, amelyben leírták, hogy a marha és lólopások már olyannyira szokásba jöttek, hogy alig történik vásár bűncselekmény nélkül. Ezért határozatot hoztak, hogy a megye minden helységében „a marhák és a lovak tulajdonosai, azoknak igazságos .szerzéséről bizonyságlevelet tartozván, a helybeli elöljáróságnak bemutatni”.48 Néhány évvel később - 1828-ban - Somogy megye hasonló határozatot hozott.49 Somogy megyében a cigányokkal szemben már 1817-ben radikális intézkedéseket tettek. A helyi hatóságok felhatalmazást kaptak, hogy a kóbor cigányokat tiltsák ki a vásárokból, ha azok megjelennének a vásár időtartamára, a helyi börtönökbe zárják be őket. Ez a rendelet természetesen nem vonatkozott azokra a cigányokra, akiknek állandó lakhelyük volt és megfelelő foglalkozást űztek.50 A határozat jogosságához nem fér kétség, mivel a kóbor cigányok között voltak a legveszélyesebb tolvajok, akik még a gyilkosságtól sem riadtak vissza. A vásárokban a kereskedőkkel szemben szigorú feltételeket szabtak és csak a kiváló minőségű szabványárut lehetett eladni. Rosemberg lengyeltóti kereskedő ellen 1842-ben Veszprém megyében vizsgálatot indítottak, „mivel mind anyagra, mind fedezetre (kupakra) nézve hamis tájt pipákat árult”.51 A kereskedő azzal védekezett, hogy a pipákat Pesten egy gyárban készítették, a kupakot pedig egy budai ötvös tette fel. Ezúttal felmentették, de a törvény nem mindig volt ilyen kíméletes. A helybéli céhek szigorúan őrködtek és vigyáztak a kézműipari termékek minőségére, néha túlkapásokat Í6 elkövettek. 1808-ban a Helytartótanács leírt a megyéknek miszerint tudomására jutott, hogy a vásárokra járó mesteremberektől a helyi céhek azon a címen, hogy termékeik minőségét ellenőrzik pénzt követelnek. A Helytartótanács ezt az eljárást jogtalannak tartotta.52 A céhtagok jogait és kötelmeit - egy 1815-ben Budán készült nyomtatvány tartalmazza, amelyet valamennyi törvényhatóságnak megküldték. Ebből kitűnik, hogy a céhen kívüli kézművesek a vásárokon portékáikat árulhatták. A külföldi kalmárok és kézmű206
