Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szili Ferenc: Vásárok Somogyban (1700-1848)
zodtak a mezőgazdaság és az állattenyésztés vegetációjához, illetve a bioritmusához. A ítéli hónapokban - december, január, február - csak ritkán és néhány helyen tartottak vásárt, rendszerint a tavaszelő hónapjaiban - március, április - kezdődtek a vásárdk. A gazdaságilag fejlettebb mezővárosokban négy, vagy ennél is több vásárt tartottak, míg néhány település évenként csak két-három vásár tartására nyert jogot. Szigetvár, mint a megye legfejlettebb mezővárosa hat vásárt tartott. Ezek a vásárok elsődlegesen az árutermelő jobbágypariasztok és a mezővárosi polgárok, a céhes iparosok és a kereskedők érdekeit szolgálták. Az uradalmak az állatokat és a terményeiket - Somogy megyében - rendszerint a felvásárló zsidó kereskedők révén értékesítették ás azokat a majorjaikban adták el. A kereskedők innen hajtották el az állatokat a soproni és a kanizsai vásárokra, amelyek Dunántúlon a legnagyobb forgalmat bonyolították le. Dél-Dunántúl uradalmainak külföldi piaca pedig elsősorban Stájerország volt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az uradalmak a vásárok tartásában nem voltak érdekeltek, hiszen közülük jó néhányan vásártartási joggal is rendelkeztek. Elsősorban azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az uradalmak termékeik nagyobb részét nem a vásárokban értékesítették és nem is ott vásárolták. A paraszti állattartás szempontjából a vásárok viszont nélkülözhetetlenek voltak, mivel itt értékesíthették állataikat, vagy pedig állatállományaikat új fajtákkal felfrissíthették. A vásárok többsége azonban vegyes jellegű volt, mivel ruházati cikkeket, használati tárgyakat, luxus termékeket, kalendáriumot, orvosságot és élelmiszereket is lehetett vásárolni. A vásárok kulturális jellege szinte mindenütt kitapintható. Az információ, a műveltség és a tudomány legfőbb hordozói kétségkívül a könyvek voltak. Jóllehet a vásárokban a ponyvairodalom volt a meghatározó, jelentőségét mégsem szabad alábecsülni, mivel „a ponyva az ókori és középkori szórakoztatásnak is, hírközlésnek is újkori utóda”.16 A reformkor kezdetén a magyar népességnek kétharmada - vagy tán nagyobb része - sem tudott olvasni, az olvasni tudók többsége pedig csak a kalendáriumot, vagy a bibliát ismerte, így a vásárokban árusított ponyvairodalom is - ekkor még - jelentőis kuLtúrmissziót töltött be. A hosz- szúra nyúló téli estéken a kisebb-nagyobb közösségekben az olvasni és írni tudó deákok, falusi tanítók, nótáriusok és a műveltebb parasztok olvasták fel a történeteket. A ponyvairodalomban több műfajt is megtalálhatunk, a széphistóriáfcat, a meséket, a népmondákat, a gyilkosságokról szóló történeteket, a szerelmi történeteket, az anekdotákat, a szatírákat, a népi bölcsességeket, a találós meséket, a humoros történeteket, a betyárhistóriákat, versben és prózában egyaránt. A megyében élő Pálóczi Horváth Ádám művei is keresettek voltak, nemcsak a somogyi vásárokban, hanem a megyehatárokon túl, az ország távolabbi vidékein is. Mindezek formálták és alakították a parasztság és a mezővárosi lakosság műveltségét, érzelmi világát, világnézetét és természetesen politikai véleményét. Az 1820-as évektől az 1848-as forradalomig a vásárok számszerű növekedése nem volt számottevő, a térbeli elhelyezkedés tekintetében sem történtek lényeges változások. A megye 1841-ben megküldte a Helytartótanácsnak a vásárok jegyzékét:17 195
