Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Péterffy Ida†: Oroszi Julianna (Horváth Ádám első házassága) (1782-1793)

Rám kened a’ motskot, le törültem,

Hizelkedj most mérges eb! körültem Mert ki mondom nevedet.. . (stb.)

Ha valóban ártatlanul érik Horváth „bűntelen fejét” a vádaskodások, aligha kelt volna ki annyiszor és olyan nagy hévvel ellenük. Volt olyan zavaros ügye, amiről bár homályosan, de maga tudósít „Fügemutatás, még íjaiban' c. a Holmi III. kötetében megjelent versében. Még inkább az ott nem közölt, de a Holmi II. kéziratos kötetében lévő folytatásban.

Ki-tűn az igazság sok hamis között is,

Nem gyúlt-meg a’ nyers fa, noha gőzölgőit is,

Fel-kőit, noha botlott és meg-ütközött is,

Az okos, sok őtet kergetők között is.

Nyomtatásban mindössze 5 versszak látott napvilágot a 30 !-ból. Ha óvatosabb, ezt sem közli, mert gyanút kelthetett panasza: „eshetne szívem nehezére, Hogy így fogy sok véres verejtékem bére ...” Pénzzel váltotta meg „igazságát”? Vagy csak egy perköltségére céloz?, amellyel kivívta a maga igazát? „Meg víttam híremnek egy ellenségivel!” ,, .. . már tanulván magam’ példájáról Le- teszek a’ Világ sok bolondságáról.” Ez már nem a hetyke „füge-mutatás” hangja, inkább a megbánásé. Hosszú imába kezd: „Őrizz meg a’ bűnre ú) vissza menéstűi. . . ” - fohászkodik, s ezzel árulja el magát legjobban.

A rágalmazókkal szemben védekező Horváthból végül is a panaszversek hosszú sorát váltja ki a „hűségtelen Világ”, a „színes”, vagyis színlelt harátság, az „Aszszonyok” érzelmeinek változó volta.

A’ klóidnak változásain sokan törik fejeket,

'S alig tudják el-találni azoknak törvényjeket,

De jer tanúit Ég-visgáló! próbáld az Asszonyokat,

Még jobban fogod bámúlni az ő változásokat.

A Magyar Músa hasábjain megjelent sorokban az „Aszszonyokrúl” általában szól, de közben a maga asszonyára, a szép arcú Juliannára gondol, ki a barátnő pletykáinak hatására elhidegült tőle. Az Orfeushoz egy FLnek c. versében már csüggedten rója fel magának:- - nem tudod úgy lantodat magad hasznára verni,

Mint kedves Feleségedet másodszor is meg nyerni.

De már minden késő, nem használ a dal, a lantverés, amikor már „az Aszszony a’ Férjét meg utálta”:

Rosszra tudja magyarázni minden jó tételedet,

Kevélységnek nevezgeti hajdan ditsért eszedet.

Volt-e Horváthnak oka a féltékenységre, mint ahogyan azt sokszor panaszolja? Erről ma már nem szerezhetünk bizonyosságot. Köztudott, hogy a féltékenység önmaga tüzet képes tovább éleszteni. Poétánkat mindenesetre a féltékenység ördöge vezette az Euridicéje utáni leskelődósében. Idézzük saját szavait: