Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Péterffy Ida†: Oroszi Julianna (Horváth Ádám első házassága) (1782-1793)

- - - mit nem tesz a’ Barátné? - egy vérszopó Nénnye volt Az Aszszonynak; a’ ki miatt már tsak-nem hamvába hóit Mind szerelme, mind hűsége, - már a’ barátkozásban ’S barátnéja hibáival semmit nem gondolásban,

Annyira ment a’ Feleség, hogy Férjének titkai,

Mellyeket gyanúba hoztak sok enyelgő szavai,

Tudva voltak amannál-is, - ez mindjárt észre-vette;

Hogy az okosság’ törvényjét tsúful el-mellyéklette.

De már késő volt - az Aszszony a’ Férjét meg-utálta,

’S Barátnéját minden rosszban ártatlannak találta.

’S utófyb az ártatlan Aszszony’ példátlan hiv-jósága Leve meg-hitt Férje felől örökös gyanúsága. Horváth Ádám ezzel az ország színe elé tárta legbensőbb panaszát! Sorai ugyanis a Magyar Másában jelentek meg 1788-ban, a november 26-i számban egy barátjának küldött „Házasságára menyegzői Vers” keretében. Okulásul. Mit szólt hozzá az általában rózsás színben ragyogó epithalamicumokban szokatlan disszonáns hanghoz a címzett? Nem ismerjük válaszát. Hogyan fogadta Oroszi Julianna a nyilván neki szóló „Tudok én egy Férjfit...” kezdetű naivan burkolt tanmeséhez? Lehet, hogy a Magyar Músa olvasói közül sok férjet elgondolkoztatott az eset, talán tanulságos is volt, de a Horváth házaspár között megrendült bizalom helyreállítására nem volt alkalmas.

Ki lehetett a veszedelmesen pletykázó barátnő, ki megrontotta a hajdan „angyali” pár házasságának összhangját? Talán helyben, Füreden kellene keresnünk, ha ugyan nem lenne teljesen reménytelen a megtalálása. Létezésének nyomát - esetleg többekét is? - igaz személytelenül, de bőségesen illusztrálva megtaláljuk a Holmi-kötetek versei, dalszövegei között. Sokféle változatban lefestve, a szép hízelgőtől kezdve a csúf vén banyáig, a szemrehányástól a maró gúnyig, sokszor a legdurvább szavakkal illetve. Valamennyi Horváth sértett hiúságának, tehetetlen nagy dühének tanúi.

Ni! mit gondolt nekem is,

Talált hibát bennem-is Az irigység;

Ah! be keserves dolog,

Mikor színessen forog Az ellenség,

Szemben édes a’ negédes meg tsúfolás, - Mérget hozott, az átkozott ember szóllás.- írja „Egy jámbor Személlynek panaszszó a rágalmazás ellen” c. énekében. Magát ugyanitt mentegeti:

Hogy egy kitsinyt magamat,

Nyájos barátságomat Kimutattam,

Sok nagy világ’ roszszának,

Hogy talpig le-szóllnának Okot adtam.

Ne hányd tehát szememre,

Hogy múlatok kedvemre ’s vígann élek,

Mert rágalmazó sódtól,

179