Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
Ugyancsak általános volt a megye egész területén a földhányások alkalmazása határjel gyanánt. Ezek leggyakrabban kúp alakú halmok voltaik, de néha találkozunk hosszúkás, sőt szögletes hányásokkal is; magasságuk - amíg a természeti erők le nem koptatták őket - általában „övedzőig való” volt (9.410). Gyakran nem egymagukban szolgáltak határjelül, hanem fa nőtt ki belőlük (azaz tulajdonképpen a határfa tövét hányták körül földdel), vagy - mint 1756-ban egy Hetest Gsokonyától elválasztó határdomb esetében - „két határ csölömp” volt beléjük verve (22.937). S ugyancsak kimutatható megyénkben is, hogy különféle tárgyakat rejtettek el a határhalmokban. Ez a szokás is középkori eredetű,11 jóllehet nem tudjuk somogyi példával illusztrálni. Megyénkben 1758-ban hallunk először hírt róla. Kadarkút és Tapazd- puszta határvizsgálata alkalmával (26.1049) az első tanú, a Hedrehelyen lakó 70 éves Vincze Máté elmondja, hogy - amint az apjától hallotta - „azon Nagy Homoknak alsó végiben volt keresztes fa alatti halomban jelenségül egy fazék köles el ásva volt, melly a tanú attyának jelen lédben föl ásatott, de ismét vissza temettetett, a melly alkalmatossággal a tanúnak attyát emlékezetre meg verette tapazdi Kis György”. Egy 1762-ben folytatott vizsgálat szerint pedig a Pat és Komárváros közötti határhalmot azért hányták szét a pásztorok, mert úgy tudták, hogy egy üveg pálinka volt benne elásva. Mindegyik tanú - közöttük a 40 éves vidi Boglos Miklós - állítja, hogy valóban határdombról van szó, „ámbár a közepét ki ásták, a mint hallotta, azon szín alatt, mint ha azon halomba egy üveg pálinka lett volna...” (34.1368). - A tárgyak határhalomban való elrejtésének általános szokása — úgy gondoljuk — az egyik magyarázat arra, hogy miért sejtettek kincseket az emberek a határjelek alatt. A Kálmáncsa határát jelző határfa alatt például egy „sár feu szőllő tüke” volt látható, s a kálmáncsaiak, azt gondolván, hogy pénz van elásva a fa alatt és a szőlő „annak jelenségéül plan- táltatott oda”, tövestől ki is ásták a határfát (11.469). S ez a tény magyarázza azt is, hogy miért találkozunk a határpontok földrajzi nevei között olyan típusú nevekkel, mint például Kincses gödör (Szob és Szenta 1749-es vizsgálata szerint „a határ mégyen a Kincses vagy is Pincze gödörre” - 13.545), Pénz ásás (Szob és Inke között 1757-ben: 25.1009), Pénz ásó gödör (Németegres és Pernesz között 1762-ben: 33.1304), Pénz vájó verem (Magyaród és Döröcske közti határjel 1761-ben: 30.1207), Pénz ásó hegy (Szob és Szenta határán 1775-ben: Met. 2. 68- 69.), Pénz hányás (Besenyő és Öszpöte között 1747-ben: 11.476), Kincses megye (Görösgál és Nagydobsza határjele 1763-ban: 36.1439). Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy - amint később látni fogjuk - a határon lévő, gyakran igen régi sírok is felkelthették az emberek kincskereső kedvét. A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy ha ritkán is, de másfajta határjelekkel szintén találkozunk Somogybán. Már szóltunk a Szántód és Kőröshegy közötti kőhányásról, mint határról (10.435); az ilyen határjelre ez az egyetlen adatunk. 1743-ban Pátró és Litszó határvizsgálata során kiderült, hogy a pátrói nemesek hatalmaskodva, „sáncz módra levágott fák által” csináltak határt ott, ahol nekik tetszett (8.376). 1739-ben Kér és Ráksi között az akkorra már clszántott bakhát tartatott valóságos határnak, amit így határoztak meg a tanúk: „ahol régenten az ekék fordulása volt” (7.325-326). A többi, határjelnek is felfogható dologról - keresztről, veremről, épületről stb. - majd a maguk helyén fogunk szólni. M4
