Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
A határjárásról általában Hofer Tamás mondja egyik tanulmányában,8 hogy „a hódoltság és a rákövetkező bizonytalan idők pusztításaiban Somogy hányatott, pusztuló népe csodálatos szívóssággal megőrizte, fenntartotta a határok, határjelek ismeretét”. Forrásaink alapján azonban finomítani kell ezt a sommás véleményt. Miháld és Sand 1748-ban lezajlott határvizsgálata során (12.507) például a tanúk nagyon szemléletesen szólnak arról, hogy a miháldiialk az elpusztult Sand határát bérelvén, senki nem observálta a jeleket, s így azok teljesen feledésbe is merültek. Éppen a nagyfokú pusztásodás, az emberek elmenekülése az oka annak, hogy a török kiűzése után oly sok vita támadt a határokról, hogy oly sokszor volt kénytelen határvizsgálatot elrendelni a vármegye. A bizonytalanná vált, elfelejtett határok tág teret 'nyitottak a megtévesztésre, de nyilvánvaló a gazdasági érdek is, amely a határ „elesküvésére” csábította a szomszédokat. A „más határba való becsúszás”, a határfoglalás általános módja volt, hogy a foglalók a várható tanúkat igyekeztek előre megtanítani. Így tettek például a pátróiak is 1743-ban: a vizsgálat előtt körbevezettek több környékbelit az általuk tartott határon, hogy majd ezeket a határjeleket vallják valóságosnak (8.376). Ilyen „elő-határjárást” tartottak 1761-ben a viszlóiak is, de ők már többet tettek, mint a jelek egyszerű megtanítása: például szabad legeltetést ígértek az elfoglalni szándékozott területen a tanúknak, ha jó szomszédok módjára számukra kedvező vallást tesznek (32.1275). A jó- vagy rosszhiszemű megtévesztések ellen csak egy módon lehetett védekezni: a határvizsgálatok, határjárások rendkívül komoly eseménnyé tételével. Ebben az emberi tényező mellett nagy szerepet kapott a túlvilági büntetéssel való fenyegetés; valószínűleg ez is oka annak, hogy olyan sok hiedelem kapcsolódik a határokhoz. Az egyébként is jó hírű, feddhetetlennek tartott tanúknak komoly esküt kellett tenniük; ők pedig általában nagyon is tisztában voltaik szerepük, feladatuk fontosságával. A vétlen tévedést is alig tudták megbocsátani maguknak. Mernye és Mocsolád 1753-ban határvizsgálata során az egyik tanú, aki a helyszínen látta csak meg, hogy az előző napon eltévesztette a határt, teljesen kétségbeesve mondta, hogy „tapasztallya, hogy le tett hiti helytelenül esett és bánnya is, hogy böcsületiben gázolván úgy meg csalatkozott” (18.736). A „meg őszült és jó lelkű” bizonyságok biztosak lehettek abban, hogy becsületes tudásuk részint a többi ember hasznára van, részint pedig saját jó hírüket növeli. Az ünnepélyességet és komolyságot biztosította a határvizsgálat, határkijelölés után tartani szokott áldomás. Őszöd éis Teleki 1748. évi határvizsgálatakor mondja a 60 éves Lőrincz Mihály tanú, hogy ő apjától és más öregektől tanulta meg a határt, akik azt is beszélték, „hogy még a török időben jelen voltak, midőn nevezett halmok és jelek hányattattak Teleki és Őszöd között, és hogy el végződvén a határ hányás, az áldomáson és ebéden együtt is jelen voltak” (12.511). Az 1773. évi vármegyei közgyűlési jegyzőkönyv 455. lapjára bemásolt bizonyságlevól szerint kilenc évvel azelőtt a határjáráskor tanúságot tévő személyek számára 9 forint 10 dénár ára húst vásárolt Porrog helység; e nagy mennyiséget valószínűleg közösen fogyasztották el az áldomás-ebéden, rövidítés a Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvekre (IV. i. a.), a Met. rövidítés pedig a Határjárások állagára (Metales, IV. i. bb.).
