Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Nagy László: A visszafoglaló háború értékelésének változásai a magyar történetírásban és hadtörténetírásban
belső meghasonlást”, amiért „az mondatott ki rá, hogy hódított tartomány és a népe rab.”'“ Korán László a több kötetes Erdély-történeti szintézisében nagyon röviden szól a háborúról. Bécs ostromát és felmentését éppen csak érinti, s a török kiűzésének kezdetéről is csak annyiban szól, amennyiben az összefüggött Erdély Harbsburg-uralom alá kerülésével, amit ő „Erdély megszállásának” nevez, hozzáfűzve: „Itt állt Erdély ügye, a midőn a török uralma Magyarországon halálos döfését megkapta . . . Buda két hónap óta kemény ostrom alatt; a török nagyvezér bár sietett felszabadítására, de az osztrák sáncai s a 80 ooo császári s 20 000 magyar fegyvere miatt alája nem hatolhatott.” Az ostromlók közül ő is egyedül Petneházy Dávidot emeli ki név szerint, mint Thököly „egykori hős vezérét”. Buda bevételéről a vár elestéről ír, s szó sincs „fölszabadításról”. A másként vélekedőket „zsoldos történetírók!’-nak bélyegzi meg, magát a küzdelmet pedig „török-osztrák háború”-ként értékeli.’’10 Lázár Gyula, a török birodalom történetéről szóló összefoglalásában rámutat arra, hogy ez a háború nemcsak Magyarországon törte meg a török hatalmát, de annak európai jelentőségét is „alább szállítá”. A küzdelem „legfényesebb szakaszának” minősíti az 1686-os esztendőt, amelyik nevezetes fordulópont „Magyarország nemzeti történelmében”. Ez a háború „az ozmán uralmat nemcsak legszebb európai hódításaitól, hanem politikai tekintélyétől is végképp megfosztotta ...” A vereségek nyomán Konstantinápolyban „az őrültségig felizgatott kedélyek árulót láttak mindenkiben. ... A múlt idők diadalai által még mindig ittas tömeg nem tudta megszokni a szerencse múlandóságát s ahelyett, hogy a saját süllyedésében és romlottságában kereste volna veszedelmének okait, másokban nyomozta azokat.”57 A millenniumi időszak nagy magyar történeti szintézisében a már korábban idézett Acsády Ignácz foglalkozott e háború időszakával „A felszabadító háború kora” címszó alatt. Rámutatott, hogy a XVII. század ugyan fölöttébb gazdag nagy eseményekben, de mind Magyarország, mind Kelet-Európa számára egyik sem gyakorolt olyan mélyre menő hatást, mint ez a háború. A pápa már a háború kitörésekor „Magyarország felszabadítását” jelölte ki hadicélul, ám ennek ellenére a Habsburg-kormányzat miniszterei Magyarországot ezután is csupán „magánérdekeik és vagyonszerzési vágyuk kielégítésére” használták, s többen csupán „bosszújukat” akarták a magyarokon kitölteni. Jóllehet Acsády I. Lipót királyságát „idegen uralom”-nak nevezi, a háború kimagasló jelentőségét nem vitatja, amelynek gyümölcseként „nemzetünk életének legrombolóbb időszaka, a török korszak immár véget ért.58 Sajátosan szól háborúról a magyar történetírás ez időtájt megjelent szintézise, Rónai Horváth Jenő magyar hadikrónikája. A hadakozás eseménytörténetét kommentár nélkül írja le, legfeljebb a magyarok katonai szerepét hangsúlyozza ki - nemegyszer eltúlozva is -, s a végkövetkeztetés levonásakor nem vitatja a 'küzdelem „fölszabadító háború” jellegét. Ám rögtön hozzáteszi, hogy a magyarság a fölszabadítást „idegen segélynek köszönhette”. A Habsburgok és a német birodalom csupán akkor nyújtottak segítséget, „midőn a magyar nemzet a há- romszázados küzdelemben már leroskadt”. Arra is rámutat, hogy az uralkodó a fölszabadítás tényéből „jogot vélt szerezni arra, hogy Magyarországot ősi jogaitól, szabadságától és alkotmányától megfossza”.59 138
