Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
dottak arról, hogy egymást felkeressék, a mostani császár halála után, ha Isten úgy akarja, a fiáé lesz a császárság. Azt is hirdetik a törökök, hogy a császárnak hada lesz Magyarország felé („ide myfelénk”). (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. 96. Sziget, 1560. június z. Nádasdy azon dolgairól [, amelyekről neki levelében hírt adott], eddig semmit sem tudott; ő a saját dolgait írva beadta őfelségének. Bár még nem érkezett válasza, azt hiszi, hogy Szigetet akkor sem segítenék meg („bánthanának”) több néppel és hadiszerrel, ha bizonyosan tudni lehetne, hogy a várat [török] megszállja. Értesülései szerint a császár hírt kapott, miszerint Fülöp király negyven gályáját megverték és sok elveszett közülük.1 Mellékelten, másolatban küldi Nádasdynak bízott emberének jelentését, amelyben a török császár állapotjárói számol be neki. (M.) OL E 1S5. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. i. Ez az odavetett megjegyzés nyilvánvalóan a török, illetve a spanyol flotta egyik földközi-tengeri összecsapására utal. Hogy Horváth ezt a hírt a török vagy a Habsburg császár udvarából vette-é, nem lehet egyértelműen megállapítani; ezúttal valószínűleg az utóbbiról van szó. 97Sziget, 1560. szeptember íz. Megköszöni Nádasdynak, hogy Sennyey Ferencnek és Polyányi Sebestyénnek meghagyta: menjenek Batthyány Ferenchez és intézzék el az ő dolgait,1 s azok Nádasdy parancsa szerint véghez is vitték azt. (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. i. Mivel Horváth Márk 1560. november 17-én Batthyány Ferenc németújvári várában tartotta menyegzőjét, ez a bizonyos dolog nyilvánvalóan a leánykérés lehetett. 98. Sziget, 1560. szeptember zz. A levelet, amelyben híreket közölnek vele Törökország belsejéből („onnan belől”), Nádasdynak másolatban, őfelségének pedig eredetiben megküldi. Jó lenne, ha őfelsége gondot viselne arra [,ami benne foglaltatik], mert ha ezeket mind megcsinálják, az Szigetnek nagy ártalmára lesz. Őfelségének nem kerülne hópénzébe, ha valahonnan segítséget küldene ide, s a törökök is megcsendesülnének attól („w felségének nem hópénzében járna, ha wala- honnan mozdulnának, hogy wkys le chendezwlnének”), mert különben könnyen sor kerülhet Sziget megszállására is.1 (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. i. A homályos fogalmazású levél megjegyzései nyilvánvalóan a törökök azon tervére vonatkoznak, hogy újjáépítik a Sziget környéki kastélyokat; Horváth Márk ezért több levelében segédcsapatok küldését szorgalmazta (Id. a 91. regesztát). 99Sziget, 1560. október 1}. Tudatja, hogy Isten kegyelméből és a római szentegyház rendelései szerint („instituto sacro sancte Romane ecclesie”) eljegyezte néhai Both György leányát, Erzsébetet. Menyeg