Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Stier Miklós: A nemzeti és a nemzetiségi kérdés a magyarországi szocialista mozgalom és ausztromarxizmus elméletében és gyakorlatában századfordulóig
fejlődés különböző fokán álló népek munkásmozgalmai a mozgalmon belül is az önállóság különböző elképzeléseivel léptek fel. A magyarországi munkáspárt, mint láttuk, lényegében a század végéig megtartotta internacionalista jellegét, de ebben - a korábban jelzett hatások mellett - az is közrejátszott, hogy a magyar- országi nemzetiségek sem léptek fel olyan erővel (legalábbis a 90-es évek végéig), mint például a cseh vagy a lengyel szociáldemokraták a ciszlajtán területeken. Az osztrák szocialista mozgalom, jóllehet elvileg sziklaszilárdan deklarálta proletár osztályálláspontra alapozott internacionalizmusát, de ezen túlmenően, mint láttuk, nem találta meg a mindennapok politikájában azokat az eszközöket, amelyekkel meg lehetett volna őrizni a teljes pártegységet. A 70-es évek bomlási folyamatát 1888 89: Hainfeld ugyan megfékezte, de a 90-es években a bomlási tendenciák tovább erősödtek. A magyarországi szocialista mozgalom egységét ugyan megőrizte, de messze nem saját nemzetiségeivel szemben, hanem mindenekelőtt a mozgalmon belül lassan erősödő magyar nacionalizmussal szemben. És témánk szempontjából ebben látunk döntő különbséget az osztrák és a magyar szocialista munkásmozgalom múlt század végi politikai és eszmetörténetében. Az osztrák párt számára 1848/49 hagyományai teljesen mást jelentettek, mint a magyar párt számára. Ausztriának a német forradalom azt a lehetőséget teremtette meg, hogy a XIX. század első felében a klasszikus német filozófia és irodalom integráló hatására az osztrák közvéleményben, politikai gondolkodásban is érlelődő, a németséghez fűző nemzettudat politikai megerősítését is nyerve keresse az utat, az ideális állami formákat és szervezeti kereteket a német egység-eszme irányában. Ausztria a közép-európai nemzettéválás klasszikus századának még ugyancsak felfelé ívelő periódusában, az általános európai fellendülés, a német forradalom időszakában került évszázadok múltán először abba a helyzetbe, hogy irodalmán, nyelvén keresztül a német nemzet részeként az egységes, nagy polgári német nemzetállam programjához politikailag is csatlakozhatott, és haladó politikai vezető ereje csatlakozni is óhajtott. A forradalmi Becs 1848 nyarán elküldte követeit Frankfurtba. Az egység-eszme e lelkes hívei azonban fél év leforgása alatt feladták össznémet nemzeti meggyőződésüket, és hitet tettek osztrák mivoltuk mellett, sőt - mint Andrian-Werburg 1848. december 22- én választóihoz írott nyílt levelében - kifejtették, hogy „egy nagy, egységes Ausztriát nem egyetlen uralkodó nemzetre, hanem minden nemzetisége egyenjogúságára kell alapozni.”/l9 És 1849 után már egyre kevesebben álmodtak az egységes német nemzeti keretekről, s benne Ausztriáról. A legszélesebb közvélemény visszatért az uralkodó házhoz, majd, mint tudjuk, a történelem maga is a kisnémet-egységet valósította meg. 1866 eszmetörténetileg is fordulóponttá vált: Ausztria németjeinek fejében ettől kezdve szét kellett válnia a nemzet- és az államtudatnak. Az osztrák társadalom tehát a XIX. sz. közepén a német nemzettudat keretein belül nem lelte meg identitását. A Monarchia keretei viszont 1867 után nem osztrák nemzetállamként kristályosodtak ki, hanem, most már ugyan a polgári társadalmi viszonyok talaján, soknemzetiségű birodalomként. Tény, hogy ilyen körülmények között sajátlag osztrák nemzettudat sem válhatott uralkodóvá és általánossá, identitás zavarok maradtak fenn, sőt a XX. sz. elejére még csak növekedtek.’0 Ha valamilyen e tárgykörbe tartozó tudati jelenség viszont gyökeret vert, sőt erősödött, az az osztrákság (az osztrák mivolt) nemzetek felettisége, supranacionális funkciója volt.
