Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Bősze Sándor: Egyesületek Somogyban a dualizmus időszakában

EGYESÜLETEK SOMOGYBÁN A DUALIZMUS IDEJÉN (Második közlemény) BŐSZE SÁNDOR A somogyi egyesületek kiegyezés utáni történetével foglalkozó tanulmá­nyunk második része1 az eltérő ütemben alakuló egyletek mennyiségi változásai­val, az ezzel összefüggő egyes időszakokkal és az egyesülethálózat bemutatásával kíván foglalkozni. Korábban jeleztük,2 hogy a közreadott egyesületkataszter alapjául szol­gáló - az alispáni hivatal által vezetett - központi nyilvántartások pontossága körülbelül 90%-os volt, holott pedig TiiLLLán Gyula főispán 1901-ben a következő szövegű jelentést küldte a belügyminisztériumba: „A központi egyleti törzskönyv rendesen vezettetik, figyelemre méltó jelenségek nem merültek fel.”3 A főispán! általános és a bizalmas elnöki, valamint az alispáni iratok azonban nem igazolták a főispáni jelentést. Így számos, az első világháború alatt fontossá vált vöröske­reszt egyesület regisztrálásáról megfeledkeztek. Az 1867 előtt alakult, és azt kö­vetően is működött társulatok sem szerepeltek pontosan a nyilvántartásokban vagy az alapszabályuk módosításának időpontját adták meg alapítási évnek, mint például a reformkori gyökerekre visszavezethető, s i860, november 20-án újjá­alakított Somogy Vármegyei Gazdasági Egyesület esetében is történt/1 A honvéd­egyletekkel is hasonló volt a helyzet. A Somogy megyei Általános Tanító Egye­sület alapítási dátumát is helytelenül rögzítették az egyesületi törzskönyvben. így a táblázatokban közreadott abszolút számok - természetszerűleg - tájékoztató jellegűek, a változások mérésére - a százalékos adatokkal párhuza­mosan - azonban alkalmasak. Somogy megyében 1867 és 1918 között eltelt 52 esztendőben - eddigi ada­taink szerint - 685 egyesület alakult. A „boldog békeévekben” az egyletek szá­mának folyamatos emelkedése figyelhető meg. 303

Next

/
Thumbnails
Contents