Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)

kéziét is állást foglalt a népiskolák létrehozása, Szervezett fenntartása, illetve a tanító méltó, munkájának megfelelő illetményének biztosítása érdekében. Az értekezletnek az volt a tulajdonképpeni célja, hogy a népiskolákkal összefüggő valamennyi kérdésben részletes útmutatásokat dolgozzon ki. Erre szükség is volt, mert a Ratio Educationis valóban rendkívül szűkszavúan fogalmazott a népoktatásra vonatkozó legtöbb kérdésben. A népiskolai felügyelőkről szóló 12. § például az értekezés tárgyát képező kérdésről csupán a következőket mondja: „A felügyelő kötelességei közé tartozik annak szemmel tartása . . ., hogy a tanítók a megfelelő életszínvonal szükséges eszközeit ne nélkülözzék (tehát részesüljenek megfelelő javadalmazásban), s hogy ezeket időben meg is kapják.” Kitől és hogyan? Erre a 70. § rendkívül lakonikusan és általánosan rendelkezik, amikor megállapítja, hogy a „népiskolák létesítésének összes költségeit magának a lakosságnak kell viselnie”, az elöljáróknak pedig feladatául szabja, hogy „méltó tekintélyt teremtsenek a tanítóknak és számukra biztosítsák a megélhetési forrásokat”A Ez valóban nagyon kevés, így a budai értekezlet a Ratio Educationis 12. §-a helyébe egy részletes, 9 pontos instrukciót dolgozott ki és ennek 4. pontjában az alábbiakat írja elő: „Az iskolák stabilitása érdekében a tanítók - mint a haza gondoskodására méltó férfiak - a település pénztárából kapják meg fizetésüket és erről írásos és pecséttel ellátott dokumentumban kapjanak biztosítékot.” A rendelkezés azt is előírja, hogy a gyerekek szüleinek tanulópénzt sehol ne kelljen fizetniük (legfeljebb ott, ahol a tanító javadalmazására egyéb lehetőség nincsen). Akárhogy biztosítják is a tanító fizetését - annak beszedése mindig a közösség és soha nem a tanító feladata, és hogy ezen a területen ne legyenek gondok: a tanító köteles negyedévenként nyugtát adni az elöljáróságnak a neki járó illetmény megfelelő rátájának átvételéről, az elöljárók pedig tartoznak e „nyugtat- ványt” a tankerület népiskolai felügyelőjének megküldeni, így ő ellenőrizheti a rendelkezés megtartását. Azt is előírja ezért a budai inspektori értekezleten kidolgozott tervezet, hogy az inspektor saját levéltárában (in tabulario suo) köteles megőrizni - egyéb dokumentumok mellett - a tanítók javadalmazására vonatkozó okmányokat is. Ugyancsak kiegészítette az értekezlet a Ratio Educationis 70. §-át is, határozottan előírva: „a tanítókat úgy kell fizetni, hogy lakóhelyükön ne kényszerüljenek más, méltatlan, lealázó és az oktatásra is károsan ható tevékenységet végezni”.4 A budai értekezlet anyaga teljes egészében ugyan nem került kiadásra, az inspektorok azonban a továbbiakban ennek alapján végezték munkájukat.

Ettől függetlenül is a kormányzat kezdettől fogva törekedett arra, hogy saját maga, mint földesúr példát mutasson a magánföldesuraknak is: hogyan kell a népoktatás feltételeinek biztosításánál a kamarauradalmak vagy a kamarai illetve állami kezelésben lévő alapítványi birtokok és az üresedésben (ezért kamarai kezelésben) lévő püspökségi uradalmak jószágigazgatóinak eljárniuk. Már 1778-ban dekrétumot adott ki Mária Terézia, amelyben elrendelte, hogy a kincstári uradalmak minden segítséget adjanak meg a követelményeknek megfelelő népiskolák felépítéséhez és az iskolamesterek eltartásához. A rendelet eredményeiről tanúskodik tanulmányom 2. és 3. sz. táblázata, amely mutatja, hogy a lub- lyói és podolini uradalmakhoz tartozó 9 településen az iskolák valamint mester-, lakások megépítésének 5357 Ft 10 kr. összköltségéből az uradalom 3454 Ft 06 kr-t vállalt magára, a fennmaradó 1903 Ft 04 kr (az összköltség 35,4%-a) megfizetésére viszont a falvak elöljáróságai tettek ünnepélyes ígéretet (itt kell meg