Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században

rői is készek voltak levélben lefoglalni a termést, mint az 1737-ben a farkas erdőn is tapasztalhattuk. Ez év augusztus 31-én írta ugyanis Pozsonyból Vörös Mihály, Festeticsnek egyik embere azt a levelet a szombathelyi káptalan képviselőjének, amellyel a Farkas erdőn makkot kíván lefoglalni. Mint a levélből értesülhetünk, „közönséges hír nálunk, hogy sok makk lészen megintén ez idén a’ Farkas érdéin, arra nézve az Ur Consiliárius Festetics Uram szólott velem, hogy az Urnák feles marhái lévén, hogy ott telelhessenek, az egész erdőt meg akarja árendálni, úgy hogy más idegennek praeter compossessionatos et comportionatos Senkinek se légyen szabad reá hajtani. Annak okáért Kegyelmed engemet legh első alkalmatossággal tudósitson, hogy vagyon-e annyi makk, mint tavaly, vagy nincs? és ha fogadott-e marhát reá és mennyit? hogy mind ezeket az Urnák, consiliarius Urnák referálhassam.”14

A levél mindenesetre jól mutatja e fontos takarmánynak, a makknak jelentőségét, melyet már nyár végén fel kívántak deríteni és lefoglalni, mégpedig szinte a legfelsőbb szinten, Pozsonyból. De ez érthető is, Festetics nagy nyájai esetében.

Kisebb uradalmi egységekben, ha makkot akartak keresni és foglalni, megbízható kanászaikat küldték el. Így 1749. augusztus 23-án is, a tolnai tiszttartó azt jegyezte be számadásainak kiadások rovatába: „Mecsekre kanászokat makk keresni küldöttem”, s ezért fizetett nekik 4 forintot. Augusztus 31-én: „Decsi makkot nézőkkel egy kanász volt”, és ennek 54 krajcárt fizetett a tiszttartó.

Október 2-án pedig, a számadásokból arra lehet következtetni, hogy a nyájak már úton voltak, hiszen a következő a bejegyzés: „Baltavári kanászoknak kenyeret vettem Simontornyán” 50 krajcárért. Majd egy másik bejegyzés: „Bonyhádi erdőt, kik az pásztoroknak megmutatták”, 56 1/2 krajcárt fizetett.15

Más évben, csak szeptember elején, amikor már érett a makk, küldtek embert a termést lefoglalni. Így 1742. szeptember 17-én a tiszttartó azt rótta a számadáskönyvbe: „Fájd névő hajtót Calocsára küldvén, makk eránt, adtam 3 napra diurnumot” 45 krajcárt. E szerint, küldtek embert át a Dunán is, makkot felderíteni. De ugyanaz az ember másfele is járt, amint a következőkből kiderül: „Eadem Szikszai Jánost lóháton Báttára és Mórágyra küldvén, ugyan makk eránt, fizettem költséget” 1 forintot.

De nagy lehetett a hiány, mert igyekeztek a kisebb lehetőségeket is felkutatni. A további bejegyzések szerint, „Ugyan Fájd Hajdót Vuosán Tokával Calocsai Praefectus Uram javallásábul makk tekéntésére az Dunán túl lévő Pusztákra küldöttem, adtam költséget” 32 1/2 krajcárt. Majd: „Ugyan újabban Praefectus Uram javallására Szikszay Jánost, Hajdóval és hajósokkal az Dunán által küldvén, az kik a’ Szigetekben is makkot kerestek, adtam 2 napra költséget i forintot.”16

Mindezek a feljegyzések, töredékességük ellenére, azért jól mutatják azt a körültekintő gondosságot, utánjárást, amivel az uradalmak, a termés elmaradása esetén, e fontos takarmányt biztosítani kívánták.

A kiküldött emberek természetesen tájékozódtak a makk mennyiségéről és állapotáról is. Ha valami bajt sejtettek, üzleteikhez a hivatalos vármegyei segítséget is igénybe vették. 1722. október 3-án az egyik Vas vármegyei esküdt, Farkas Sándor adott arról hivatalos igazolást, hogy milyen állapotban van az az erdő, amit Festeticsék bérelni akartak. Az erdőt birtokló káptalan az „egyik Erdő Ispánját a N. Káptalannak el is küldött velem - számolt be az esküdt kül128