Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Borsa Iván: A szenyéri uradalom 1550/51-ben (Forrásközlés)

Az előbbiekre való tekintettel jegyzetbe elsősorban azok az eltérések kerültek, amelyek oka a szövegben - többnyire utólagosan - végzett javításokból fakad. A javított szöveget közöltük a szövegben, ha úgy véltük, hogy a rosszul leírt szöveg helyesbítésével van dolgunk. Ez esetben a rosszul leírt szöveg került a jegyzetbe. Abban az esetben viszont, amikor - főleg a pénzösszegek számaiban - utólag történt „korrekció”, s így pl. a lapalji összeg már nem volt összhangban a módosított helyzettel, a szövegben az eredeti alak, a jegyzetben pedig az utólagosan javított szám található. A jegyzetek betűsora (al)fejezetenként elölről kezdődik.

Forrásközlési újításnak tekinthető, hogy az egyes tételek előtt szereplő item szó közlését elhagytuk, s helyette az egyes tételeket alfejezetenként i-el kezdődően sorszámmal láttuk el. Ezt a megoldást rugalmasan alkalmaztuk, vagyis a fölöslegesen kiírt item esetében nem írtunk számot, írtunk viszont olyankor, ahol a szerző e szó leírását elmulasztotta.

A közlésben a lap bal szélén a H-példány lapszáma olvasható (pl. Híj). Ha a közlés a B- vagy az F-példány alapján történt, úgy a lapszélen e példány lapszáma olvasható. A H-példánytól való eltéréseket is így jelöltük a variáns vagy a betoldás elején.

A H- és a B-példányban gyakran lapalji összesítők is vannak. Ezeket megfelelő jelöléssel (pl. Byyö) az illető lap utolsó tételét követően külön sorban adtuk. Ha történetesen a két példányban ugyanaz volt a lap utolsó tétele, ezt követően előbb a H-, majd a B-példány adata olvasható. Ha a lapösszesítésbe annak idején hiba csúszott, ezt az eredetit követően kurzív szedéssel korrigáltuk.

A közlés során igyekeztünk következetesen megvalósítani azt a gyakorlatot, hogy az eredeti (latin) szöveget álló, az általunk alkalmazott jeleket és szövegeket pedig dőlt (kurzív) szedéssel adjuk. Kivételnek tekinthetők azok a magyar vagy más vulgáris szavak, amelyek a latin szöveg közé ékelődnek, s amelyek szintén kurzív szedésűek.

Az ünnepek szerint jelölt dátumokat feloldottuk és előfordulásukat követően zárójelben dőlt betűkkel adtuk a mai megfelelőt, ha mozgó ünnepről volt szó, vagy ha a megjelölés a hét valamelyik napját adta meg az ünnep előtt vagy után. Nem adtunk dátumfeloldást, ha általánosságban volt szó mozgó ünnepről (pl. az urbáriumban a húsvétról) és ha valamelyik állandó ünnepen (pl. in festo Purificationis Marie, in festi Sancti Valentini) történt az esemény.

Ugyancsak újításnak tekinthető az a kényszerű megoldás is, hogy a latin szöveg nyelvtani hibáit sem nem javítottuk, sem nem jelöltük (Pécsi Mihály fogyatékos latin nyelvtudásának kiemelkedő példája a fecimus helyett egy alkalommal írt facuimus és az évi jelentését lezáró hálaformula: Laus Deo omnipotenti et sue genitrice virgine Maria. Általános hibája pedig többek között az, hogy a nőnemű quelibet ablativusát is quelibetnek írta, s solvunt helyett nem egyszer használta a solunt alakot.) E közlési megoldás indoka, hogy nehéz lett volna megvonni a határt a még elfogadható latinság és a már megjelölendő hiba között, másrészt olyan sok jegyzetet vagy felkiáltójelet igényelt volna, ami talán még meg is nehezítette volna a szöveg használhatóságát. Meg kell azonban említeni azt a következetesen alkalmazott nyelvi sajátosságát, hogy helynévből nem tudott latinos alakú melléknevet képezni, ezért a latin főnév után -i végződésű magyar melléknevet írt (pl. debitum reghedey, cubulum zdnyery).

90