Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

erdőben kint laktak. Az erdőben voltak az ólak, tanyák és az állások. Ezek az állások és ólak még a mi régi gazdasági térképeinken is szerepelnek.

Az erdőn az állat és az ember itatását szolgálták a kutak. (IV. lap.) Ezen a területen alig kell ásni, máris felüt a talajvíz. Az erdőkben régen kétféle kutat találtunk. Az egyik a boronakút. Következőképp készült. Alkalmas helyen kiásták a homokos iszapot. Ebbe a gödörbe aztán beleépítették az égerfarönkök- ből már előzőleg összeácsolt, egymásra rakható kútkeretet. Mikor ez állt a gödörben, akkor az oldalához köröskörül rozsét fektettek, és így temették vissza az iszapos földet. A boronafal védte a beomlástól a kutat. A víz magasan felgyűlt benne. A kút mellé ágast állítottak. Az ilyen kút belmérete 1,5x1,5 m-es négyszög volt.

A másik kártípus az úgynevezett bödön-kút. Itt szintén megásták a gödröt és ebbe állították bele a már előzőleg tölgyfából kifaragott félkör alakú, vastag tölgylapokat. Ezek a tölgyfalapok hatalmas tölgyfatörzsekbőí készültek. Négy darabból egymás mellé állítva szép kerekszájú kutat alkottak. Az így készült bödönkutat is rőzsével vették körül és körültemették iszapos földdel. Ez mellé is ágast állítottak. Boronakút még akad, bödönkút nem tudom, hogy van-e az erdőn?

Voltak még a pásztoroknak úgynevezett kőkútjai is. Még ma is van és én magam is láttam ilyet a Baláta-tótól nyugatra. Ezt következőképpen készítették. Olyan helyen, ahol alacsonyról kaphattak vizet, ott a pásztorok négy-öt méter széles gödröt ástak. Téglával oldalát, alját is kikövezték. Alig méteres volt az egész. A szélére körbe enyhe ívű dombot raktak, amolyan földhányás jellege volt körben. Az állatot lehajtották a kőkút mellé, azok körbeállták és maguk ittak belőle, mint egy nagy kerek teknőből. Az ilyen kutat egyaránt táplálta a talajvíz és az eső is. Az ilyen kőkutak nem álltak messze az ólaktól és a szállásoktól. Az állat, ha szomja volt, rája járt. Az ilyen kőkutak mellett ágas és vödör sohasem volt.

Ez az erdővidék herceg Hohenlohe birtok volt. Az erdőgazdaságok erdészházai között küldönccel történt a hírhordás. Egy Pápa nevezetű igen öreg küldönc, aki 1848-ban született, a következőket mesélte. Az ő apja volt a csárdás az Inke községtől délkeletre álló ún. Rinyacsárdában. Édesapja egész kis disznó- fókát tartott és azokat éven át erdőn makkoltatta. A falvak népe is így csinált. Az édesapja, mikor 015 éves lett, akkor az édesapja a kis fókát rábízta. Mindennap eltűnt a fókából egy-egy malac. Az apja nap mint nap megverte érte. Jobban kezdte figyelni az okát. Amikor sírni kezdett a malac, futott oda. Akkor látta, hogy a farkas vitte a tormányi berekbe a malacot. Akkor még i860 táján állandó lakó volt a farkas a somogyi nagy erdőségekben. A Tóth nevezetű erdős is mesélte, hogy lovaikat nemegyszer ugratta meg egy-egy farkas, amelyeknek az volt a szokása, hogy éjszakánkint az erdőben átvivő utak mellett ólálkodtak.

394