Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
koncával. Karácsony másnapján, amikor kiértek a legelőre, ebből a tarisznyából a jószágnak szórták a kukoricát. A gulyások ugyanígy cselekedtek. Az asztal alá rakott szénát szórták széjjel a legelőn. Azt tartották, hogy mert kis Jézus szénáját ették, azért a következő esztendőn szerencsés lesz a jószág. A pásztor a pásztorból lett. A pásztorok nem tűrték a kaszói vidéken az idegen, nem pásztor nemzetségű pásztort. Az ilyent lopták. Mégpedig könnyen. Már az első nap elvitték a fele disznaját. Így aztán, műre az esztendő letellett az erdőn, a sok elveszett disznó miatt elzavarták a nem vérbeli kanászt a parasztok. Az volt a szokás, hogy új pásztor fogadáskor nem a pógárokat, hanem a másik pásztort kereste fel, aki szegődni akart. Csak ha az akart menni, akkor szegődött be a helyére. A pógárság csak akkor kapott kanászt, ha a pásztor akarta. Sógor volt a kanászok között a megszólítás. Általában akkora volt az összetartás a somogyi kanászok között, hogy még az uradalmak sem vettek föl nem pásztort a jószág mellé, mert ha tették volna, abból csak baj lett volna. Vagy a jószág veszett el, vagy ,,a pásztor” pusztult el. A pásztor úgy nem ment ki a legelőre, hogy a tarisznyájába ne tett volna kenyeret. Azért volt ez, mert jöhetett másik pásztor, akit meg kellett kínálni. Ez a tiszteletadásnak egy szokása volt. Az állatok és az emberek vérzésének elállítására használták a pöffeteg gomba porát, amelyet nyáron szedtek és zacskóban tartották. Ez mindig kéznél volt a putriban. A vérző sebre öntötték, azután bekötötték. Azt tartották, hogy fertőtlenít és elállítja a vérzést. A jószágnál a véres vizelésnél vagy cserfalevet öntöttek a marha szájába, vagy használták a kökénygyökér főtt levét is, de gyakorta banyaposszogatót tettek a vízbe és azt adták be. Vendel napkor a pásztorok az erdő vidéken nem misét hallgattak, mint a berekvidékiek, hanem kocsmai mulatozást tartottak. A csicsói kanász mielőtt kihajtott volna, az erdőn körülfüstölte a határt, aztán kihajtott és visszament a kocsmába. A disznó ki nem ment a határból. A csicsói kanásztól az emberek és az egész falu félt. Nem beszélt senkivel. Vérbeli pásztor volt. Ügy tudom, hogy a füstöléshez használták az útkereszteződésnél álló keresztfából vágott fát és a szépasszonyok szőleje levelét. (Szépasszonyok szőleje egy indás futónövény piros bogyóval. Az erdei fákra fut rá.) Erdei pásztorok tavaszi étkezése Vadrécetojás. A domboldali szödörény bokorból kiröpülő réce jelezte, hogy ott fészke van. 12-14 db tojás volt a fészken. Ez a dunai récefaj-ta. Az erdőkben májusig bőven van tó és őrzés közben történt a vadrécetojás szedése, mert a disznó zavarta föl a tüskés szödörényből a kacsát. A disznó, mint a vadászkutya, a réce szagára ment. A pásztorok vadrécetojásozás idején a kanász- röhögőbe rakták a tojást. A kanászröhögő akkora tarisznya volt, hogy egy vá- lasztós malac is belefért. Karikás, füles tarisznya volt, amely disznóbőrből készült. Ezeket a tarisznyákat a kanászok maguk csinálták. Több napi kosztot is bele lehetett tenni. A sallangos tarisznya az ünnepi tarisznya volt. A röhögőt pedig mosatta az esővel. Egy zsebe volt. Alul félkaréjos, szélesszájú és kétka- rikás. Egy fél kenyér belefért az aljára és arra pakolt rá. Tarisznyakészítés. A szőrös bőrt bekenték hamupéppel a nyers oldalon. 390
