Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
szokta állítani az ólakból. Ügy csinálta, hogy levágtak egy csibét. Azt megpirította és ezzel a csibével elment az ólhoz. Betartotta az ólba a disznónak, s az máris szaladt utána. Így elvezette a falu végéig. Ott már várták, és így túladott rajtuk. Sokszor öt-hat disznó ment a sült csirke szaga után. Ebben a környékben akkor még Juhász András is betyárkodott. Az öreg Körű összedolgozott vele. Az osztopáni bíró egyszer elvette Juhász Andrástól a disznait. ök maguk megszöktek és ezután fegyveresen elment a bíróhoz. A strázsákat összeszedték (a házaktól való őrök ezek) és elmentek a bíróhoz. Azt mondta neki: - Gyere te gazember! Most megfizetsz, mert azok a disznók nem a szegényeké voltak. A bíró az ágy alá bújt. Ott is lőtték agyon. Körű Jánosnak egyszer baja volt a kaposi kanásszal is valami disznó ügy miatt. Izent neki, hogy legyen a jutái csárdában. Sámson Pista jádi pógárral vitette magát oda Körű. Korábban érkezett. Az asztalt megrakatta borral. Mikor megjött a kaposi kanász, azt mondta: - Igyál, ha iszol, azt is megbánod. Jól ivott. Azt kérdezte Körű, hogy elég vót-e? Mikor azt válaszolta, hogy ölég, akkor baltájával elvágta a nyakát. Akkor aztán Sámson Pista hazahozta. Ez is valami disznó elszámolás miatt lehetett. Vö. Gönczi Ferenc: A Somogyi Betyárvilág 327-328. oldalán levő verssel. Kihajtás. Aratás időn napkeltével a csordás kezdte meg. Utána pedig a kanász pucolta a falut a jószágtól. A csordafóka (marha) után először a rédeg- fóka (disznó), majd azután pedig a malacfóka hajtott ki. Rédegfókának nevezzük az öreg számú disznót. A malacfóka a nevendék. Rédegfókában volt az éven túli süldő, a hízónak való és az anyadisznó. (A hízónak valók voltak pl. 5-6 évesek, valamint pedig az év után befogott disznók.) Az anyadisznók általában két éven felüliek. Kihajtásnál napkeltével a jelzés ustordurranással történt, mert a valódi régi kanász csak ezzel jelzi a mozgást. Kihajtáskor a számadó és a bojtár is hátul ment. Kihajtásnak nevezzük azt, amikor a falun végig megy a fóka. (Behajtás.) A legelőn már csak terelés van. A legelőn az irányt úgy adták meg a kanászok, hogy a fóka két oldalára mentek és úgy igyenesítették neki a disznót az útjának. A fóka ezután már az irányt tudta. Akkor a kanászok újra a fóka mögé mentek és a fóka hátulját mozgatták az eleje után. Ahol kár mellett terelnek, ott az egyik íkanász a kár oldalán volt, a másik csak a fóka farát igyen- gette. A legelőn tereléskor a fóka mindig végigjárt. Általában az irányt terelésnél mindig oldalról adják meg. Terelésnél a legtöbbet a botját használta a kanász. Ütött vagy dobott vele. Kanászbotnak legjobb a kőrisfa, gyertyánfa vagy a kökönyefa. Hossza 150 cm. Nyele a kéznél egyenes, dereka girbe-görbe, fur- kója hajlott. Bennszülött kanász botja mindig a disznó oldalára esett. Én az apámtól tanultam bottal dobni. Ha a nyúl a mezőn dobásra jött, el nem ment. Volt olyan nap, hogy négy nyulat dobtam el. Ütni a bottal a disznó oldalára kell. Ki- és behajtásnál az ostort használja a kanász. Terelésbe a kanászbotot. Ilyenkor már az ostor föl van kötve a kanász nyakába. Az igazi kanászostor kígyóderekas. Nyáron aratás előtt szintén napkeltével történt a kihajtás és napnyugtával a behajtás. Tarlózás idején fél kettő és kétórakor, éjfél után mentünk. Ilyenkor délelőtt 10 óráig legelt a tarlón (tallózott) a disznó. Akkor kiment a vízre a fóka. Ott ivott és fürdőit, mikor kifürödte magát, akkor ment a delelőre. A delelő fás rész volt, ahol árnyékban feküdt a fóka délután 3 óráig. Akkor újra itattunk. Az itatások a kútnál történtek. A taszári disznólegelőn két gémeskút 355
