Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Spira György: Egy Jellačić-önportré

hanem már jóval korábban kézhez vette, amit mutat, hogy többek között már egy Varasáról 1848 szeptember 10-én Teleki Ádám gr. tábornokhoz, a dunántúli magyar sereg főparancsnokához intézett levelében (AJA OBJ I-C/XXVII-i) hivatkozott rá. Siófokon Jellacié valójában azt a vele szemben ellenállást kifejtő magyarokat lázadóknak minősítő két kiáltványt kapta meg, amelyet az uralkodó Schönbrunnból 1848 szeptember 22-i keltezéssel intézett Magyarország népeihez, illetőleg a magyarországi császári csapatokhoz (ld. Pap II 59-42., ill. 45-44. I.).

E két kiáltvány kidolgozóját egyébként az ekkor már magatehetetlenül Döbling- ben tartózkodó Széchenyi Istvánban jelöli meg az uralkodó sógornője, az ellenforradalom legfőbb irányadói közé sorolható Zsófia főhercegné 1848 szeptember 20-i napló- jegyzetében, közli Fritz Reinöhl (szerk.): Aus dem Tagebuch der Erzherzogin Sophie, Historische Blätter 1951 125. 1. Ez az állítás azonban egészen bizonyosan félrehallás

szüleménye: a kiáltványok tényleges megfogalmazója nyilvánvalóan az osztrák titkos- rendőrség korábbi magyarországi főbesúgója, Szécsen Antal gr. volt, mint erre utalt már Károlyi Árpád (szerk. és bcv.): Németujvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pőre I Bp 1952 407. 1., s mint ezt közvetve maga Szécsen is elárulta egy Metternichhez intézet levelében, Ischl, 1848 okt. 21, közli Andics Erzsébet (szerk. és bev.): A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben II Bp 1952 169. 1. •

Az újabb szakirodalomban találkozhatunk továbbá olyan nézettel, hogy a szeptember 22-i kiáltványok annak az előterjesztésnek a hatására láttak napvilágot, amelyet az osztrák kormányfő, Johann Wessenberg-Ampringen br. intézett az előző napon az uralkodóhoz (töredékesen közli Károlyi II Bp 1952 26-27. 1-), s hogy az osztrák kormány azért indítványozta kibocsátásukat, mert általuk gátat kívánt emelni a Dunántúlon egymással ellenségesen szembenálló seregek fegyveres erőpróbája elé (Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben, Bp 1985 187-189. 1.; Urbán Aladár: Pákozd, 1848 Bp 1984 149-150. 1.). Ebből az elképzelésből azonban csupán any- nyi állja meg a helyét, hogy az osztrák kormány tagjai közül némelyek valóban nem örültek Jellacic támadó fellépésének, bár - tegyük hozzá - emezek is fel akarták számolni Magyarország kormányzati önállóságát, csak (Magyarország nádorához, István főherceghez hasonlóan) úgy gondolták, hogy ezt kevésbbé durva s a magyarok nemzeti indulatait kevésbé feszítő eszközökkel is el lehetne érni. A mérvadó udvari körökről pedig még ilyen megszorítással sem mondható el, hogy békés megoldásra törekedtek; ellenkezőleg: csak az állapítható meg róluk, hogy egyértelműen helyeselték Jellacic betörését, s ezért ténylegesen nem Wessenberg kezdeményezésére s nem is avval a célzattal döntöttek a két kiáltvány kibocsátása mellett, hogy megnehezítsék, hanem éppen abból a célból, hogy megkönnyítsék Jellacic dolgát. Aminek a bizonyítására legyen elég fölemlíteni a következőket:

1. Wessenberg előterjesztésében valóban szó van arról, hogy kívánatos volna elejét venni a Dunántúlon egymással farkasszemet néző seregek megütközésének, szó sincs viszont arról, hogy ennek érdekében az uralkodónak kiáltványokat kellene kibocsáta- nia. A legfelső jóváhagyást pedig a Wessenberg által ténylegesen előadottak sem nyerték el, mint ezt félreérthetetlenül tanúsítja az uralkodói kabinetirodának a beadványra rávezetett záradéka, amely szerint az előterjesztés „nicht a[ller]h[öchst] resolvirt” (közli Károlyi II 29. 1.).

2. Zsófia főhercegné fent hivatkozott naplóbejegyzéséből kiviláglik, hogy a két kiáltvány szövege legkésőbb szeptember 20-án, azaz legkésőbb egy nappal Wessenberg beadványának megírása előtt már készen állott.

5. Egy Schönbrunnból szeptember 18-án a nádorhoz intézett közismert királyi kézirat (közölve uo. II 24-25. 1.) arra intette István főherceget, aki a magyar országgyűlés nyomására nem sokkal előbb átvette a dunántúli sereg vezényletét, hogy a világért se bocsátkozzék harcba Jellacic csapataival. Jellacic viszont semmiféle hasonló felszólítást nem kapott Bécsből.

4. A szeptember 22-i kiáltványokban maguk a legérdekeltebbek, Jellacic követői sem törekvéseiket keresztező, hanem éppen hogy ügyüket előmozdító eszközöket láttak, s ezért ugyanolyan lelkesedéssel fogadták őket, aminővel előzőleg a szeptember 4-i királyi kéziratot fogadták volt. Jól mutatják ezt Kulmer szavai, amelyek szerint a két kiáltvány kibocsátásával az udvar „jóideje az első erélyes lépés”-t tette meg (Kulmer J. J.-hez, Bécs, 1848 szept. 22, AJA OBJ I-D/i-51).

309