Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)
taimának, valamint a korszerű elemi iskolai szerkezet funkciójának és szerepének a meghatározásával már mindenképpen az 1868-as népoktatási törvény irányába mutatott. * * * Az I. Ratio educationis és az 1845-ös elemi iskolai szabályrendelet, valamint az Eötvös-féle népoktatási törvény 1848-ban szándékolt tárgyalásának időpontja közötti - amelynek cezurális szakaszában a II. Ratio látott napvilágot - csaknem nyolc évtized (76 esztendő) hazánkban és régiónkban népiskolázás- történetünk megalapozó, meggyökerező és törzsnevelő korszaka volt. Régóinkban mind a népiskolák, mind pedig a néptanítók számának a növekedése: 49,13%-os, illetve 79,66%-os volt! Az iskolák 50 százalékos növekedése, melyről egyértelműen vallottak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek is - főképp -, a reformkorban bontakozott ki. A tanítók számának 80%-os növekedése pedig nemzeti kultúránkban betöltött egyre emelkedő jelentőségükről győz meg bennünket. Rangsorban: mind az iskolák, mind a tanítók számának növekedésében Tolna megye vezetett az élen 70, illetve 131%-os növekedéssel. A második helyen Baranya megye állott 58, illetve 117%-os gyarapodásával. A harmadik helyet Zala megye foglalta el 48, illetve 5 5%-os növekedési aránnyal. Az utolsó helyen Somogy állott 30, illetve 43%-o.s gyarapodásával. Az iskolalátogatottsági arány 60%-os növekedése a reformkornak olyan vívmánya volt, amelyre méltán épülhetett rá a neoabszolutizmus továbbemelkedő iskolalátogatottsági aránya. Ebben a gyarapodásban a régió megyéinek sorrendje: i. Baranya, 2. Somogy, 3. Zala és 4. Tolna megye volt. A néptanítók átlagjövedelme a korszakban csaknem a duplájára emelkedett, az átlagjövedelem növekedésének megyei sorrendje: Zala, Somogy, Baranya és Tolna voltak. 1848. július 20-24-e között a Pesten ülésező tanítók egyetemes gyűlése - amely szakosztályokban tárgyalta oktatásügyünk intézményrendszerét és - egyebek közt - a tanítóképzés ügyét, nagy érdeklődéssel várta Eötvös népoktatási törvényjavaslatának augusztus 3-12 között történő országgyűlési tárgyalásának az eredményét. Mindhiába. Az országgyűlés - az ország súlyos helyzetére tekintettel - elnapolta tárgyalását a következő ülésszakra. 1848 tehát semmiféle tényleges változást nem hozott hazánk népoktatásának történetében, noha a magyar szabadságharc parlamentjében Eötvös megdöbbenten hívta fel a figyelmet isiko- láztatási rendszerünk súlyos ellentmondására: „Magyarországban eddig azon igen különös, abnormis helyzet létezett, hogy a felsőbb iskolákban, egész az egyetemig ingyen ment a tanítás, az alsóbb iskolákban, főképp a népiskolákban, iskoláztatási díj vétetett” . . . „De ez oly állapot, mely felfogásom szerint nem maradhat meg, mert a népnevelés a státus kötelességei közé tartozik, éppen úgy, mint az ország határainak védelme ...” * * * Nem mehetünk el tanítóinknak az 1848-49-es polgári forradalomban és szabadságharcban tanúsított magatartása mellett sem szótlanul - elsősorban Noszlopy megyéjében, Somogybán. A példák hosszú sorát említhetném, 282
