Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)
Az 1815. május 10-én lezajlott püspöki egyházlátogatás Mernyén, az 1806-ban épült új iskolában is, kedvező állapotokat talált. Az anyaegyház népiskolájában jóval kedvezőbbek voltak az állapotok, mint a filiákéiban, lévén Mernye határa a piarista kusztodiátus birtoka. A táblázat szerint nemcsak az iskolaépületek voltak rosszabbak a fillákban, de a tanítók képzettsége s fizetése is alacsonyabb és kevesebb volt, úgyszintén az iskolába járó tanulók száma is. A szentgáloskéri tanító jövedelme még az ötödét sem érte el a mernyei tanítóénak, aki még egy 18 éves segédtanítót is tudott tartani, akit fizetés helyett orgonálni és énekelni tanított. Igaz, a mernyei tanító fizetése is csupán csak az egyharmada volt a 450 Ft-nyi jövedelemmel rendelkező Szüts István ottani plébánosnak. Mindez nemcsak arra utal köztudottan, hogy a plébánosok jövedelme - összegszerűség tekintetében is - többszöröse volt a tanítókénak, s így azok, életmód és életszínvonal tekintetében, jelentősen felettük álltak, hanem arra is, hogy a plébánosok a természetbeni jövedelmek beszedésének formáit illetően is kedvezőbb helyzetben voltak, nem kellett jelen lenniök a naturáliák begyűjtésénél. Ez a procedúra pl. Mernyén a templomszolgára volt bízva.9 A II. Ratio utáni népoktatás fejlődésének második évtizedében - e körzetben - jelentős törődést tanúsított népiskoláival szemben a földesúr: a piarista kusztodiátus, amelynek birtokterületén 11 rk. népiskola működött. A 11 népiskolából 8 volt Somogybán, kettő pedig Zala megyében és egy Tolna megyében. Közülük Attalán, Mernyén és Göllében viszonylag sok volt a tanulók száma, Várongon, Taszáron, Fonóban és Kékkúton már csak átlagos, Akaii, Alsódörgi- cse és Őszöd iskolái azonban már néptelenek voltak. A ii iskolában 1823-ban 604, 1825-ben 564, 1827-ben pedig 545 volt a tanulók száma, amely 1828-ban - már ismét emelkedve - 552 volt, 1829-ben pedig 588. E népiskolákban a fiúk száma nagyjából állandó volt, a leánytanulóké azonban állandóan növekedett. A kusztodiátus rendfőnöke: Bolla Márton 1819-ben a tanulók számára az „oskolába járó gyermekekről tudósítás” című formulát készített, amelyben minden tanulóról jelentéseket kért be tiszttartóin keresztül (név, kor, tananyag felsorolása). A beküldött tanítói jelentéseket a rend pesti központjába irányították. Az olvasás tanítás elég hosszú folyamatában, e népiskolákban a tanulókat három csoportra osztották. 1. Az initiantes (betűfoglalók) csoportjába, amely vagy „ex tabella vagy ex tabella nigra” kezdte a betűkkel való ismerkedést. 2. A syllabizantes csoport (a gyengébb olvasóké) már könyviből és táblákról olvasott szótagoltan. 3. Az „öreg olvasók” csoportja: a proficientes volt. E csoportban a fiúk 5, a leányok pedig 4 tagozatban tanultak. A fiúk első tagozatában olvasást és katekizmust, a másodikban számtant, a harmadikban írást, a negyedikben a keresztény tanokat, bibliai történeteket, majd újra együtt számtant, írást és olvasást, az ötödikben pedig már a diktálás után való írást tanulták és a templomi minisztrációt. A leányoknál az első tagozatban katekizmust és olvasást, a másodikban bibliai ismereteket, a harmadikban számtant, a negyedikben pedig számtant, olvasást és írást. Külön figyelemre méltó eredménnyel dolgozott a kusztodiátus területén a göllei népiskola a reformkor 20-as esztendejében. Az 1807-ben 120-130 gyerek
